8. rész

Liam épp válaszra nyitotta a száját mikor valaki a nevét kiáltotta.

- Liam! Haver de régen láttalak! –szólalt meg egy hang a folyosó végéről

Mindketten oldalra kaptuk a fejünket és szinte egyszerre szólaltunk meg.

- Andy?

Egymásra néztünk értetlenül. Vajon ő honnan ismeri az unokatesómat? És Andy Liamet?

- De jó téged újra látni! –ért oda Andy és megölelték egymást Liammel

Szinte észre sem vett engem egészen addig amíg meg nem köszörültem a torkomat.

- Sam! –kapott fel vigyorogva és megpörgetett

- Ezt még mindig utálom –karoltam szorosan át a nyakát

- Tudom. De kicsi korod óta imádom mikor felvisítasz –rakott le

- Hát persze bogyó –adtam neki egy puszit

- Ti ismeritek egymást? –kérdezte döbbenten Liam

- Én is pont ezt akartam kérdezni –néztem rájuk

- Na ne! Ti nem is emlékeztek egymásra? –nevetett fel Andy

- Mi van? –jött az értelmes kérdés tőlem

- Szívattok. Nem emlékszel Liamre? –nézett rám

- Nem

- És te sem Samre? –fordult a haverja felé

- Nem igazán. Kéne? –túrt a hajába megint

- Sam az unokahúgom. Nehogy azt mond, hogy nem emlékszel a törpe kis mérgezett egérre! –mondta Andy

- Ő a.. ő az a kislány aki folyton veled volt és az idegeimre ment azzal, hogy állandóan kötözködött? –tátotta el a száját Liam

- Igen ő az. –vigyorgott még szélesebben Andy

Próbáltam visszaemlékezni a gyerekkorunkra Andyvel, de sehogy sem ugrott be Liam. Ő emlékszik rám én miért nem? Aztán beugrott…

- Te voltál az a fiú akivel Andy és a bátyám egész nyáron lógott. –mondtam

- Bizony. Ő volt az. Azt hittem felismertétek egymást. Alapból a neve, Samuels –nézett Liamre

- Ismerős volt a neve, de nem gondoltam volna hogy pont a te unokahúgod –mondta

- Nekem egyáltalán nem volt ismerős. Kicsi voltam és hamar kollégista lettem –néztem Liamre

- Azért tűntél el? Azt hittem azért.. talán mert –kezdte hebegve

- Mi? Mit hittél? –kaptam fel a fejemet

- Nem. Semmi, ne is figyelj rám. De te mit keresel itt? –fordult az unokatesómhoz

- Miután megtudtam, hogy a lányok nyertek jönnöm kellett –mondta

- Kellett? Miért kellett? –kérdeztem

- Ami azt illeti.. –kezdett bele és a nagy bűnbánó szemeiből rögtön tudtam mi a helyzet

- Anyáék. Megtudták, hogy nyertünk. –mondtam

- Igen. Először haza akartak téged és Jane-t vinni. Aztán sikerült őket meggyőznöm, hogy ne tegyék. Megígértem, hogy ide utazok és figyelek rátok. –mondta

- Ezt nem hiszem el! –mondtam és belerúgtam a legközelebbi dologba ami történetesen az ajtófélfa volt

- Sam nyugi –kezdte Andy de közbevágtam

- Nyugi? Egész életemben egy percig nem figyeltek rám! Még az elutazásom előtt se voltak képesek otthon maradni! Mindig a bátyám volt a figyelem központjában! Most meg mikor végre valami jó történik velünk, rögtön játszani kezdik az aggódó szülőket! –fakadtam ki

- Meg lehet őket is érteni, aggódnak érted. –kelt a védelmükre

- A te szüleid normálisak, jó fejek és szeretnek téged! Nem tudod milyen mikor mellőzve vagy! –mondtam és meg se várva a választ a lifthez rohantam. Szerencsére pont akkor jöttek fel vele így beugrottam és megnyomtam a földszint gombot

Leérve rögtön az ajtóhoz rohantam és kiléptem a hideg New Yorki levegőre. Nem érdekelt, hogy hány rajongó áll ott ahogy az sem, hogy kérdések tömkelegét zúdították rám. Ritka nevetségesen nézhettem ki, hogy pizsamában sétálok az utcákon, de nem érdekelt. Szerencsére a pizsamám egy melegítőnadrágból és egy AC/DC pólóból állt, így nem volt annyira vészes. Nem tudom merre mehettem ahogy azt sem, hogy fogok visszatalálni a hotelhez. Mások hisztiznek, ajtót csapkodnak, kiabálnak én általában ha kiborulok sétálok. Így megnyugszom és nem bántok meg senkit mert egyedül vagyok. Éreztem a zsebemben, hogy rezegni kezd a telefonom. Elővéve láttam, hogy Andy hív. Szegény nem tehet semmiről és biztosan aggódik így felvettem.

- Szia

- Sam! Hála az égnek! Merre vagy? –hallottam a hangján hogy aggódik

- Nem tudom. –mondtam tömören

- Mi az hogy nem tudod? –szólalt meg egy másik hang, Hannah

- Úgy hogy nem néztem merre megyek, csak sétáltam –magyaráztam

- New York veszélyes egyedül –vette vissza a szót Andy

- Őszintén megvallva, ez érdekel most a legkevésbé. Szeretnék egyedül lenni kicsit és ne haragudj amiért úgy beszéltem –mondtam

- Dehogy haragszom! Jelenleg halálra aggódom magam érted! Egyedül itt is lehetsz –mondta

- Drága vagy, de majd megyek. –mondtam és kinyomtam

Volt egy olyan érzésem, hogy nem fognak békén hagyni így kikapcsoltam a telefonomat. Fél óra múlva már kezdtem kicsit fázni, de legalább tudtam hogy merre lehetek. Egy nagy parkban voltam, ami egy tábla szerint a Central Park volt. Tudtam, hogy Andynek igaza van abban, hogy ez a város mennyire veszélyes tud lenni, így letelepedtem az egyik padra. Még mindig nem tudtam, hogy fogok visszajutni de azt legalább már meg tudtam mondani, hogy hol vagyok. Ott ülve néztem az embereket és irigyeltem mindenkit akit boldogan láttam elmenni előttem. Már teljesen besötétedett mikor elővettem a telefonomat és bekapcsoltam. Teljesen ledöbbentem mikor láttam, hogy vagy 30 nem fogadott hívásom volt Andytől, a lányoktól és még Louisék is hívtak. Megkerestem Andy számát, majd hívtam. Rögtön a második csengés után fel is vette.

- Na végre! Már azt hittem, hogy történt veled valami! –mondta

- Jól vagyok, ne aggódj –mondtam

- Most merre vagy? –kérdezte

- A Central Parkban –néztem körbe

- Az itt van a közelben! Ne mozdulj mindjárt lemegyünk érted –mondta

- Rendben. Várlak –mondtam és elraktam a telefonomat

Miután elraktam csak akkor esett le, hogy nem mondtam konkrétan merre is vagyok. Így is biztosan meg fognak találni csak több időbe telik majd. Azonban nem telt el negyed óra sem mikor lépéseket hallottam a hátam mögül. Megfordulva egy kapucnis fiúval találtam szemben magamat aki felém tartott. Nem tudom miért ijedtem meg, azért amit Andy korábban mondott – New York veszélyes város – vagy mert az hogy a kapucnija teljesen az arcába volt húzva. Persze most is sikerült bénáznom és ahelyett hogy sikerült volna leugranom a padról és elfutni, gyönyörűen leestem róla.

- Megütötted magad? –jött oda és ekkor felismertem

- Harry? –néztem rá értetlenül

- Hali –vigyorgott rám

- De..hogy jutott eszetekbe, hogy te gyere? Mi van ha a rajongók meglátnak? Vagy valami bajod esik? –hadartam el a kérdéseket

- Úgy gondolták ebben a szerelésben nem nagyon fognak felismerni –mutatott magára

Harry felhúzott és csak most láttam, hogy sportcipő, térdig érő nadrág a és a pulcsija alatt trikó volt rajta.

- Téged az edzőteremből ugrasztottak ki? –néztem rá

- Valami olyasmi. Pont akkor értem fel mikor telefonáltál. –mondta és elindultunk

- Bocsi. Nem akartam galibát. –mondtam és hagytam hogy átöleljen

- Semmi baj. Én is jobb szeretek egyedül lenni, mikor kiborulok –mondta

- Tényleg? –néztem fel rá, csak most tűnt fel, hogy mennyivel magasabb nálam

- Igen. Legalább nem bántok meg senkit aki a közelemben van. Jobb így –bólintott

- Ez igaz –mondtam

A hotelhez érve Harry még jobban magához szorított, ugyanis ekkor már felismerték őt. Gyorsan besiettünk az ajtón és a lifthez mentünk.

- Nagyon mérgesek? –kérdeztem a cipőm orrát fixírozva

- Nem. Csak nagyon aggódnak –mondta

- Andy le fogja szedni a fejem –szálltunk be a liftbe

- Lehet, hogy most dühös kicsit, de ha meglát hidd el nem fog már haragudni –borzolta meg a hajamat

- Úgy legyen –dőltem neki a falnak

Sajnos hamarabb mint reméltem kinyílt a lift ajtaja és ahogy kiléptünk rajta letámadtak minket a többiek. Vagyis pontosabban engem. A „hogy képzelted azt, hogy elrohansz” mondattól a „úgy aggódtunk érted!” mondatig minden elhangzott és mindenki ölelgetett. Utoljára maradt Andy, aki csak szótlanul magához ölelt.

- Ne haragudj –motyogtam a pulcsijába

- Nem haragszom. De legközelebb ne csinálj ilyet. –mondta halkan

- Megígérem –húzódtam el tőle

- Na most, hogy mindenki megnyugodott menjünk aludni. Holnap hosszú napunk lesz –mondta Zayn

- Jó ötlet –bólintottunk és mindenki elindult a szobája felé

- Egyébként figyellek. Egy gyanús mozgás és beköltözöm a szobádba! –fordult vissza Andy

- Jesszus! Ígérem jó leszek –mondtam nevetve

- Ajánlom is –mondta mielőtt bement a szobájába

Mindig tudta hogy vidítsa fel az embert és ebben most se hazudtolta meg magát. Mivel kint voltam így ismét elmentem lezuhanyozni, koszosan nem akartam befeküdni az ágyba. Miután tiszta pizsamát kerestem ölembe vettem a laptopot és bekucorodtam az óriási franciaágyam végébe. Nem húztam be teljesen a sötétítőket így kiláttam a gyönyörű éjszakai fényben fürdő New Yorkra. 1 órás böngészés után valaki kopogtatott. Első gondolatom Andy volt aki jött megnézni, hogy minden rendben van-e. Azonban amikor kinyitottam az ajtót nem ő állt ott.

- Szia –köszönt halkan Liam

- Szia. –mondtam meglepetten

- Zavarlak? –kérdezte

- Nem dehogy –nyitottam szélesebbre az ajtót, beengedve őt

Láttam ahogy a tekintetével körbenéz futólag a szobán majd ismét felém fordult. Értetlenül álltam vele szemben és ötletem nem volt, hogy miért jött.

- Liam valami baj…-kezdtem de ő félbeszakított azzal, hogy megölelt

Annyira meglepett az amit tett, hogy ismét nem volt időm ellenkezni. Most nem olyan volt mint akkor este vagy az elmúlt napokban. Ismét gyengéd volt, figyelmes és odaadó. Óvatosan ám annál szorosabban ölelt magához és arcát a hajamba temette. Lassan simogatta a hátamat és hallottam ahogy szuszog. Ezzel sikerült elérnie, hogy viszonozzam az ölelését és a nyakához bújtam. Nem tudtam mi ez a hirtelen érzelmi kitörés a részéről, de – jussak pokolra érte – nagyon élveztem az ölelését.

- Aggódtam érted –mondta kis idő után

- De miért? –kérdeztem értetlenül

- Te nem láttad kívülről a történteket. Ahogy a folyosón hirtelen sarkon fordultál és elrohantál. Mikor órákig nem tudtunk semmit rólad, te pedig odakint sétáltál magányosan. Őszintén megvallva utánad akartam menni. Meg akartalak keresni, megnyugtatni és visszahozni. –mondta őszintén

Teljesen ledöbbentett az amit mondott. Csak álltam ott az ölelésében és nem tudtam mit mondjak.

- Liam –kezdtem – köszönöm!

Ennyit bírtam csak kinyögni és úgy tűnt neki ez bőven elég. Tudom, hogy nem volt helyes amit teszek, hogy egyáltalán közel engedtem őt magamhoz, de úgy tűnt egyedül ő lát át rajtam. Éreztem, hogy ha még sokáig maradok az ölelésében előbukik belőlem minden fájdalom és keserűség amit a magányosan eltöltött órák okoztak. Óvatosan kibontakoztam az ölelésből és kicsit hátrébb léptem.

- Sajnálom nem akartam gondot okozni. Csak nem a legjobb a kapcsolatom a szüleimmel és… –mondtam de ő megint nem hagyta hogy végig mondjam

- Tudom. Andy mindent elmesélt miután elmentél. –mondta majd kinyújtotta a kezét és óvatosan letörölt egy kósza könnycseppet

- Ne haragudj, nem vagyok az a sírós fajta –pislogtam sűrűn

- Miért kérsz bocsánatot folyton azért, mert vannak érzéseid? –kérdezte

- Nem tudom –mondtam őszintén

- Természetes dolog ha kiborulsz vagy ha sírsz. Csak ne lökj el magadtól ilyenkor mindenkit. –mondta

- Mindenkit vagy téged? –néztem fel rá

Fogalmam sincs honnan jött ez és hogy miért mondtam ki, de már késő volt. Kimondtam.

- Mindenkit, akárkit, engem. –mondta

- Nos, nem kell aggódni sem neked, sem másnak. Megleszek –álltam kitartóan a tekintetét

- Tehát ha újra megölellek és óvatosan a karjaimba vonva ringatlak nem kezdesz el újra sírni? –kérdezte

- Liam! –mondtam összeszorított szemekkel

- Válaszolj –jött közelebb

- Nem. –hajtottam le a fejemet

- Kérlek –már egészen közel volt hozzám

- Nem lehet –ráztam meg a fejemet

- Sam. Hát nem tudod? Bármit lehet csak bátorság kell ahhoz, hogy akarni merd –éreztem ahogy az állát a fejemen pihenteti

- Akkor én nem merem –mondtam

- De..-kezdte de most én szakítottam őt félbe

- Figyelj neked még mindig barátnőd van és nem akarom, hogy baj legyen ebből –léptem hátrébb

- És mi van akkor ha azt mondom, már késő? –mondta

- Ne mondd –néztem rá kérlelően

- Miért? Mondj egy okot miért! Azon kívül, hogy barátnőm van. –tárta szét a karját

- Nem hagyhatnánk annyiban a dolgokat? –kérdeztem

- Már nem. Azóta nem hogy a karjaimban vittelek fel a szobába. –mondta

- Te mindig ilyen őszinte vagy? Ami a szíveden az a szádon –fontam keresztbe a karjaimat

- Ez csak az igazság. Amit megpróbálok legyűrni magamban, de nem megy –hajtotta le a fejét

- És most mégis mit akarsz mit mondjak?

- Egyenlőre talán ne kerülj és lökj el magadtól –mondta

Bólintottam egyet és leültem az ágyra. Liam leült mellém és éreztem, hogy engem néz. Mivel nem szerettem ha néznek így az arcomat a kezembe temettem és hátradőltem az ágyon.

- Mi az? –nevette el magát

- Ne nézz –motyogtam

- De én szeretlek nézni –dőlt mellém

- Akkor se –mondtam ránézve az ujjaim között

- Bolond –bökött meg

- Naa –sikítottam fel

- Bocsi –mondta ártatlan képpel

Nevetve ültem fel.

- Egyébként nem twitcamot akartál csinálni még korábban? –kérdezte

- Nem hiszem, hogy a lányok ébren vannak még –húztam a számat

- Nem rájuk gondoltam. Mi lenne ha mi ketten csinálnánk? –nézett rám

- Veled?

- Legalább biztos sok néződ lenne –vigyorgott

- Rendben, de hol?

- Menjünk át hozzám inkább –mondta és kézen fogva maga után húzott

Na ennyit arról, hogy nem hagyom magam mindenféle őrültségbe belerángatni. Liam szobájában most is rend volt csak az este levetett ruhái hevertek szanaszét az ágyon.

- Mit keres a cipőd az ágyon? –mondtam és ledobáltam a cipőit

- Amikor levettem őket nem igazán figyeltem, hogy hova esnek –mondta és közben a laptopjával babrált - Nem baj ha kapcsolok zenét? –nézett rám

- Dehogy –ráztam meg a fejemet és a következő pillanatban máris felcsendült Flo Rida – Good Feeling dala

- Flo Rida? –néztem rá

- Esetleg nem szereted? –kérdezte

- Ellenkezőleg. Imádom! –mondtam

- Szuper! Na gyere mindjárt indulunk –paskolta meg maga mellett az ágyat

- Őrültség ugye tudod?

- Miért?

- Hagytam magam megint belerángatni ilyenbe –ráztam meg a fejemet

- Milyenbe? –jött közelebb és a keze a derekamra csúszott

- Na na! Mr. Payne a keze maradjon a saját térfelén! –tettem a kezét az ölébe

Erre édesen felnevetett és egy puszit adott a fejemre.

A twitcamot végig nevettük, legalábbis én jókat nevettem Liamen. Azok az arckifejezések, meg amiket mondott nagyon készek voltak. Egyszer rendelt lentről sütit meg tejet és mikor meghozta a szobaszerviz úgy ugrált, mint egy kisgyerek. Utána azzal cukkoltam, hogy úgy rágta a kekszet mint egy kis hörcsög. Persze erre puffogni kezdett és kikérte a nézők véleményét, akik egyértelműen nekem adtak igazat. Így maradt hörcsög. Épp zenét keresett amikor bedobtam azt az ötletet, hogy mi lenne ha táncolna. Nem nagyon fűlött hozzá a foga, de itt ismét a nézők a segítségemre voltak.

- Oké oké! Megadom magam, de mit táncoljak és mire? –állt fel

- Hú nekem van egy jó ötletem! –mondtam és elkezdtem keresni

- Jesszusom! Nem gondoltam én ezt meg –nevetett

- Jó lesz –vigyorogtam és elindítottam Michel Teló – Ai Se Eu Te Pego c. dalát.

- Neee!! Ez nem fog menni –nézett rám

- Dehogynem! Egyszerű –mondtam és a laptopot felé fordítottam

- Még a táncot se tudom –nevetett

- Megmutatom gyere! –álltam mellé és megmutattam neki

- Élvezed mi? –lökött meg

- Még szép! –vigyorogtam

Egy idő után otthagytam, hadd táncoljon csak egyedül. Liam persze feldobta ezt is, azzal hogy elkezdett beatboxolni.

- Te még erre is képes vagy? –néztem rá nagy szemekkel

- Igen. Na várj csak! Most visszakapod az előbbit! Megtanítalak a beatbox alapjaira. –ült le mellém

- Nee! Nekem az nem megy –mondtam

- Én is ezt mondtam az előbb és mégse érdekelt! –mondta gonoszan vigyorogva

Mondanom se kell, hogy csúfosan beégtem, mert nagyon nem akaródzott menni. Liam jókat nevetett a próbálkozásaimon és vele együtt az a több száz néző is aki valószínűleg rajtam röhögött.

- Na jó megpróbáltam nem ment! Feladom!

- De legalább megpróbáltad! Zayn még erre se képes –nevetett

- Ezt elismerésnek veszem! –mondtam

Közel 2 óráig csináltuk a twitcamot majd hajnali 1 órakor már illőnek tartottuk, hogy aludni menjünk.

- Köszi ezt a fantasztikus estét –álltam fel az ágyról

- Én köszönöm, hogy megoszthattam veled –állt fel ő is

- Már értem miért szeretnek téged annyira a rajongók –mondtam mosolyogva

- Miért is? –jött közelebb

- Mennem kell!! –mondtam hirtelen és az ajtó felé indultam, de sikerült utolérnie

- Szóval –nézett rám féloldalas mosoly kíséretében

- Hagyd abba. –fordítottam el a fejemet

Liam közelebb hajolt és megborzongtam mikor a fülembe suttogott.

- Tőled szeretném hallani!

- Mert aranyos, közvetlen, vicces, édes, imádni való fiú vagy –néztem fel rá

A szavak mintha maguktól jöttek volna és széles huncut mosolyt csaltak Liam arcára.

- És te is ezt gondolod?

- Most már tényleg mennem kell –tértem ki előle de ismét sikertelenül

Lágyan ölelt magához és kezeit a derekamon kulcsolta össze.

- Igen –motyogtam magam elé

- Mi? –nézett rám értetlenül

- Én is így gondolom! –néztem fel a szemébe ami nagy hiba volt, ugyanis mogyoróbarna szempárjában azonnal elvesztem

Egyik keze végigsiklott a hátamon, majd a hajamba túrva húzott közelebb magához.

- Ezt nem kéne –néztem még mindig mereven a szemébe

- Pontosan mit is? –kérdezte és közben apró puszikat adott az arcomra, az orromra és mikor a számhoz ért megállt

- Pont ezt!

- Akkor állíts meg! –mondta és ajkait az enyémre nyomta

Ez volt a legnagyobb bajom, hogy nem voltam képes megállítani. Helyette átkaroltam a nyakát és elkövettem életem legnagyobb hibáját azzal, hogy viszonoztam a csókot.