8. rész

Liam épp válaszra nyitotta a száját mikor valaki a nevét kiáltotta.

- Liam! Haver de régen láttalak! –szólalt meg egy hang a folyosó végéről

Mindketten oldalra kaptuk a fejünket és szinte egyszerre szólaltunk meg.

- Andy?

Egymásra néztünk értetlenül. Vajon ő honnan ismeri az unokatesómat? És Andy Liamet?

- De jó téged újra látni! –ért oda Andy és megölelték egymást Liammel

Szinte észre sem vett engem egészen addig amíg meg nem köszörültem a torkomat.

- Sam! –kapott fel vigyorogva és megpörgetett

- Ezt még mindig utálom –karoltam szorosan át a nyakát

- Tudom. De kicsi korod óta imádom mikor felvisítasz –rakott le

- Hát persze bogyó –adtam neki egy puszit

- Ti ismeritek egymást? –kérdezte döbbenten Liam

- Én is pont ezt akartam kérdezni –néztem rájuk

- Na ne! Ti nem is emlékeztek egymásra? –nevetett fel Andy

- Mi van? –jött az értelmes kérdés tőlem

- Szívattok. Nem emlékszel Liamre? –nézett rám

- Nem

- És te sem Samre? –fordult a haverja felé

- Nem igazán. Kéne? –túrt a hajába megint

- Sam az unokahúgom. Nehogy azt mond, hogy nem emlékszel a törpe kis mérgezett egérre! –mondta Andy

- Ő a.. ő az a kislány aki folyton veled volt és az idegeimre ment azzal, hogy állandóan kötözködött? –tátotta el a száját Liam

- Igen ő az. –vigyorgott még szélesebben Andy

Próbáltam visszaemlékezni a gyerekkorunkra Andyvel, de sehogy sem ugrott be Liam. Ő emlékszik rám én miért nem? Aztán beugrott…

- Te voltál az a fiú akivel Andy és a bátyám egész nyáron lógott. –mondtam

- Bizony. Ő volt az. Azt hittem felismertétek egymást. Alapból a neve, Samuels –nézett Liamre

- Ismerős volt a neve, de nem gondoltam volna hogy pont a te unokahúgod –mondta

- Nekem egyáltalán nem volt ismerős. Kicsi voltam és hamar kollégista lettem –néztem Liamre

- Azért tűntél el? Azt hittem azért.. talán mert –kezdte hebegve

- Mi? Mit hittél? –kaptam fel a fejemet

- Nem. Semmi, ne is figyelj rám. De te mit keresel itt? –fordult az unokatesómhoz

- Miután megtudtam, hogy a lányok nyertek jönnöm kellett –mondta

- Kellett? Miért kellett? –kérdeztem

- Ami azt illeti.. –kezdett bele és a nagy bűnbánó szemeiből rögtön tudtam mi a helyzet

- Anyáék. Megtudták, hogy nyertünk. –mondtam

- Igen. Először haza akartak téged és Jane-t vinni. Aztán sikerült őket meggyőznöm, hogy ne tegyék. Megígértem, hogy ide utazok és figyelek rátok. –mondta

- Ezt nem hiszem el! –mondtam és belerúgtam a legközelebbi dologba ami történetesen az ajtófélfa volt

- Sam nyugi –kezdte Andy de közbevágtam

- Nyugi? Egész életemben egy percig nem figyeltek rám! Még az elutazásom előtt se voltak képesek otthon maradni! Mindig a bátyám volt a figyelem központjában! Most meg mikor végre valami jó történik velünk, rögtön játszani kezdik az aggódó szülőket! –fakadtam ki

- Meg lehet őket is érteni, aggódnak érted. –kelt a védelmükre

- A te szüleid normálisak, jó fejek és szeretnek téged! Nem tudod milyen mikor mellőzve vagy! –mondtam és meg se várva a választ a lifthez rohantam. Szerencsére pont akkor jöttek fel vele így beugrottam és megnyomtam a földszint gombot

Leérve rögtön az ajtóhoz rohantam és kiléptem a hideg New Yorki levegőre. Nem érdekelt, hogy hány rajongó áll ott ahogy az sem, hogy kérdések tömkelegét zúdították rám. Ritka nevetségesen nézhettem ki, hogy pizsamában sétálok az utcákon, de nem érdekelt. Szerencsére a pizsamám egy melegítőnadrágból és egy AC/DC pólóból állt, így nem volt annyira vészes. Nem tudom merre mehettem ahogy azt sem, hogy fogok visszatalálni a hotelhez. Mások hisztiznek, ajtót csapkodnak, kiabálnak én általában ha kiborulok sétálok. Így megnyugszom és nem bántok meg senkit mert egyedül vagyok. Éreztem a zsebemben, hogy rezegni kezd a telefonom. Elővéve láttam, hogy Andy hív. Szegény nem tehet semmiről és biztosan aggódik így felvettem.

- Szia

- Sam! Hála az égnek! Merre vagy? –hallottam a hangján hogy aggódik

- Nem tudom. –mondtam tömören

- Mi az hogy nem tudod? –szólalt meg egy másik hang, Hannah

- Úgy hogy nem néztem merre megyek, csak sétáltam –magyaráztam

- New York veszélyes egyedül –vette vissza a szót Andy

- Őszintén megvallva, ez érdekel most a legkevésbé. Szeretnék egyedül lenni kicsit és ne haragudj amiért úgy beszéltem –mondtam

- Dehogy haragszom! Jelenleg halálra aggódom magam érted! Egyedül itt is lehetsz –mondta

- Drága vagy, de majd megyek. –mondtam és kinyomtam

Volt egy olyan érzésem, hogy nem fognak békén hagyni így kikapcsoltam a telefonomat. Fél óra múlva már kezdtem kicsit fázni, de legalább tudtam hogy merre lehetek. Egy nagy parkban voltam, ami egy tábla szerint a Central Park volt. Tudtam, hogy Andynek igaza van abban, hogy ez a város mennyire veszélyes tud lenni, így letelepedtem az egyik padra. Még mindig nem tudtam, hogy fogok visszajutni de azt legalább már meg tudtam mondani, hogy hol vagyok. Ott ülve néztem az embereket és irigyeltem mindenkit akit boldogan láttam elmenni előttem. Már teljesen besötétedett mikor elővettem a telefonomat és bekapcsoltam. Teljesen ledöbbentem mikor láttam, hogy vagy 30 nem fogadott hívásom volt Andytől, a lányoktól és még Louisék is hívtak. Megkerestem Andy számát, majd hívtam. Rögtön a második csengés után fel is vette.

- Na végre! Már azt hittem, hogy történt veled valami! –mondta

- Jól vagyok, ne aggódj –mondtam

- Most merre vagy? –kérdezte

- A Central Parkban –néztem körbe

- Az itt van a közelben! Ne mozdulj mindjárt lemegyünk érted –mondta

- Rendben. Várlak –mondtam és elraktam a telefonomat

Miután elraktam csak akkor esett le, hogy nem mondtam konkrétan merre is vagyok. Így is biztosan meg fognak találni csak több időbe telik majd. Azonban nem telt el negyed óra sem mikor lépéseket hallottam a hátam mögül. Megfordulva egy kapucnis fiúval találtam szemben magamat aki felém tartott. Nem tudom miért ijedtem meg, azért amit Andy korábban mondott – New York veszélyes város – vagy mert az hogy a kapucnija teljesen az arcába volt húzva. Persze most is sikerült bénáznom és ahelyett hogy sikerült volna leugranom a padról és elfutni, gyönyörűen leestem róla.

- Megütötted magad? –jött oda és ekkor felismertem

- Harry? –néztem rá értetlenül

- Hali –vigyorgott rám

- De..hogy jutott eszetekbe, hogy te gyere? Mi van ha a rajongók meglátnak? Vagy valami bajod esik? –hadartam el a kérdéseket

- Úgy gondolták ebben a szerelésben nem nagyon fognak felismerni –mutatott magára

Harry felhúzott és csak most láttam, hogy sportcipő, térdig érő nadrág a és a pulcsija alatt trikó volt rajta.

- Téged az edzőteremből ugrasztottak ki? –néztem rá

- Valami olyasmi. Pont akkor értem fel mikor telefonáltál. –mondta és elindultunk

- Bocsi. Nem akartam galibát. –mondtam és hagytam hogy átöleljen

- Semmi baj. Én is jobb szeretek egyedül lenni, mikor kiborulok –mondta

- Tényleg? –néztem fel rá, csak most tűnt fel, hogy mennyivel magasabb nálam

- Igen. Legalább nem bántok meg senkit aki a közelemben van. Jobb így –bólintott

- Ez igaz –mondtam

A hotelhez érve Harry még jobban magához szorított, ugyanis ekkor már felismerték őt. Gyorsan besiettünk az ajtón és a lifthez mentünk.

- Nagyon mérgesek? –kérdeztem a cipőm orrát fixírozva

- Nem. Csak nagyon aggódnak –mondta

- Andy le fogja szedni a fejem –szálltunk be a liftbe

- Lehet, hogy most dühös kicsit, de ha meglát hidd el nem fog már haragudni –borzolta meg a hajamat

- Úgy legyen –dőltem neki a falnak

Sajnos hamarabb mint reméltem kinyílt a lift ajtaja és ahogy kiléptünk rajta letámadtak minket a többiek. Vagyis pontosabban engem. A „hogy képzelted azt, hogy elrohansz” mondattól a „úgy aggódtunk érted!” mondatig minden elhangzott és mindenki ölelgetett. Utoljára maradt Andy, aki csak szótlanul magához ölelt.

- Ne haragudj –motyogtam a pulcsijába

- Nem haragszom. De legközelebb ne csinálj ilyet. –mondta halkan

- Megígérem –húzódtam el tőle

- Na most, hogy mindenki megnyugodott menjünk aludni. Holnap hosszú napunk lesz –mondta Zayn

- Jó ötlet –bólintottunk és mindenki elindult a szobája felé

- Egyébként figyellek. Egy gyanús mozgás és beköltözöm a szobádba! –fordult vissza Andy

- Jesszus! Ígérem jó leszek –mondtam nevetve

- Ajánlom is –mondta mielőtt bement a szobájába

Mindig tudta hogy vidítsa fel az embert és ebben most se hazudtolta meg magát. Mivel kint voltam így ismét elmentem lezuhanyozni, koszosan nem akartam befeküdni az ágyba. Miután tiszta pizsamát kerestem ölembe vettem a laptopot és bekucorodtam az óriási franciaágyam végébe. Nem húztam be teljesen a sötétítőket így kiláttam a gyönyörű éjszakai fényben fürdő New Yorkra. 1 órás böngészés után valaki kopogtatott. Első gondolatom Andy volt aki jött megnézni, hogy minden rendben van-e. Azonban amikor kinyitottam az ajtót nem ő állt ott.

- Szia –köszönt halkan Liam

- Szia. –mondtam meglepetten

- Zavarlak? –kérdezte

- Nem dehogy –nyitottam szélesebbre az ajtót, beengedve őt

Láttam ahogy a tekintetével körbenéz futólag a szobán majd ismét felém fordult. Értetlenül álltam vele szemben és ötletem nem volt, hogy miért jött.

- Liam valami baj…-kezdtem de ő félbeszakított azzal, hogy megölelt

Annyira meglepett az amit tett, hogy ismét nem volt időm ellenkezni. Most nem olyan volt mint akkor este vagy az elmúlt napokban. Ismét gyengéd volt, figyelmes és odaadó. Óvatosan ám annál szorosabban ölelt magához és arcát a hajamba temette. Lassan simogatta a hátamat és hallottam ahogy szuszog. Ezzel sikerült elérnie, hogy viszonozzam az ölelését és a nyakához bújtam. Nem tudtam mi ez a hirtelen érzelmi kitörés a részéről, de – jussak pokolra érte – nagyon élveztem az ölelését.

- Aggódtam érted –mondta kis idő után

- De miért? –kérdeztem értetlenül

- Te nem láttad kívülről a történteket. Ahogy a folyosón hirtelen sarkon fordultál és elrohantál. Mikor órákig nem tudtunk semmit rólad, te pedig odakint sétáltál magányosan. Őszintén megvallva utánad akartam menni. Meg akartalak keresni, megnyugtatni és visszahozni. –mondta őszintén

Teljesen ledöbbentett az amit mondott. Csak álltam ott az ölelésében és nem tudtam mit mondjak.

- Liam –kezdtem – köszönöm!

Ennyit bírtam csak kinyögni és úgy tűnt neki ez bőven elég. Tudom, hogy nem volt helyes amit teszek, hogy egyáltalán közel engedtem őt magamhoz, de úgy tűnt egyedül ő lát át rajtam. Éreztem, hogy ha még sokáig maradok az ölelésében előbukik belőlem minden fájdalom és keserűség amit a magányosan eltöltött órák okoztak. Óvatosan kibontakoztam az ölelésből és kicsit hátrébb léptem.

- Sajnálom nem akartam gondot okozni. Csak nem a legjobb a kapcsolatom a szüleimmel és… –mondtam de ő megint nem hagyta hogy végig mondjam

- Tudom. Andy mindent elmesélt miután elmentél. –mondta majd kinyújtotta a kezét és óvatosan letörölt egy kósza könnycseppet

- Ne haragudj, nem vagyok az a sírós fajta –pislogtam sűrűn

- Miért kérsz bocsánatot folyton azért, mert vannak érzéseid? –kérdezte

- Nem tudom –mondtam őszintén

- Természetes dolog ha kiborulsz vagy ha sírsz. Csak ne lökj el magadtól ilyenkor mindenkit. –mondta

- Mindenkit vagy téged? –néztem fel rá

Fogalmam sincs honnan jött ez és hogy miért mondtam ki, de már késő volt. Kimondtam.

- Mindenkit, akárkit, engem. –mondta

- Nos, nem kell aggódni sem neked, sem másnak. Megleszek –álltam kitartóan a tekintetét

- Tehát ha újra megölellek és óvatosan a karjaimba vonva ringatlak nem kezdesz el újra sírni? –kérdezte

- Liam! –mondtam összeszorított szemekkel

- Válaszolj –jött közelebb

- Nem. –hajtottam le a fejemet

- Kérlek –már egészen közel volt hozzám

- Nem lehet –ráztam meg a fejemet

- Sam. Hát nem tudod? Bármit lehet csak bátorság kell ahhoz, hogy akarni merd –éreztem ahogy az állát a fejemen pihenteti

- Akkor én nem merem –mondtam

- De..-kezdte de most én szakítottam őt félbe

- Figyelj neked még mindig barátnőd van és nem akarom, hogy baj legyen ebből –léptem hátrébb

- És mi van akkor ha azt mondom, már késő? –mondta

- Ne mondd –néztem rá kérlelően

- Miért? Mondj egy okot miért! Azon kívül, hogy barátnőm van. –tárta szét a karját

- Nem hagyhatnánk annyiban a dolgokat? –kérdeztem

- Már nem. Azóta nem hogy a karjaimban vittelek fel a szobába. –mondta

- Te mindig ilyen őszinte vagy? Ami a szíveden az a szádon –fontam keresztbe a karjaimat

- Ez csak az igazság. Amit megpróbálok legyűrni magamban, de nem megy –hajtotta le a fejét

- És most mégis mit akarsz mit mondjak?

- Egyenlőre talán ne kerülj és lökj el magadtól –mondta

Bólintottam egyet és leültem az ágyra. Liam leült mellém és éreztem, hogy engem néz. Mivel nem szerettem ha néznek így az arcomat a kezembe temettem és hátradőltem az ágyon.

- Mi az? –nevette el magát

- Ne nézz –motyogtam

- De én szeretlek nézni –dőlt mellém

- Akkor se –mondtam ránézve az ujjaim között

- Bolond –bökött meg

- Naa –sikítottam fel

- Bocsi –mondta ártatlan képpel

Nevetve ültem fel.

- Egyébként nem twitcamot akartál csinálni még korábban? –kérdezte

- Nem hiszem, hogy a lányok ébren vannak még –húztam a számat

- Nem rájuk gondoltam. Mi lenne ha mi ketten csinálnánk? –nézett rám

- Veled?

- Legalább biztos sok néződ lenne –vigyorgott

- Rendben, de hol?

- Menjünk át hozzám inkább –mondta és kézen fogva maga után húzott

Na ennyit arról, hogy nem hagyom magam mindenféle őrültségbe belerángatni. Liam szobájában most is rend volt csak az este levetett ruhái hevertek szanaszét az ágyon.

- Mit keres a cipőd az ágyon? –mondtam és ledobáltam a cipőit

- Amikor levettem őket nem igazán figyeltem, hogy hova esnek –mondta és közben a laptopjával babrált - Nem baj ha kapcsolok zenét? –nézett rám

- Dehogy –ráztam meg a fejemet és a következő pillanatban máris felcsendült Flo Rida – Good Feeling dala

- Flo Rida? –néztem rá

- Esetleg nem szereted? –kérdezte

- Ellenkezőleg. Imádom! –mondtam

- Szuper! Na gyere mindjárt indulunk –paskolta meg maga mellett az ágyat

- Őrültség ugye tudod?

- Miért?

- Hagytam magam megint belerángatni ilyenbe –ráztam meg a fejemet

- Milyenbe? –jött közelebb és a keze a derekamra csúszott

- Na na! Mr. Payne a keze maradjon a saját térfelén! –tettem a kezét az ölébe

Erre édesen felnevetett és egy puszit adott a fejemre.

A twitcamot végig nevettük, legalábbis én jókat nevettem Liamen. Azok az arckifejezések, meg amiket mondott nagyon készek voltak. Egyszer rendelt lentről sütit meg tejet és mikor meghozta a szobaszerviz úgy ugrált, mint egy kisgyerek. Utána azzal cukkoltam, hogy úgy rágta a kekszet mint egy kis hörcsög. Persze erre puffogni kezdett és kikérte a nézők véleményét, akik egyértelműen nekem adtak igazat. Így maradt hörcsög. Épp zenét keresett amikor bedobtam azt az ötletet, hogy mi lenne ha táncolna. Nem nagyon fűlött hozzá a foga, de itt ismét a nézők a segítségemre voltak.

- Oké oké! Megadom magam, de mit táncoljak és mire? –állt fel

- Hú nekem van egy jó ötletem! –mondtam és elkezdtem keresni

- Jesszusom! Nem gondoltam én ezt meg –nevetett

- Jó lesz –vigyorogtam és elindítottam Michel Teló – Ai Se Eu Te Pego c. dalát.

- Neee!! Ez nem fog menni –nézett rám

- Dehogynem! Egyszerű –mondtam és a laptopot felé fordítottam

- Még a táncot se tudom –nevetett

- Megmutatom gyere! –álltam mellé és megmutattam neki

- Élvezed mi? –lökött meg

- Még szép! –vigyorogtam

Egy idő után otthagytam, hadd táncoljon csak egyedül. Liam persze feldobta ezt is, azzal hogy elkezdett beatboxolni.

- Te még erre is képes vagy? –néztem rá nagy szemekkel

- Igen. Na várj csak! Most visszakapod az előbbit! Megtanítalak a beatbox alapjaira. –ült le mellém

- Nee! Nekem az nem megy –mondtam

- Én is ezt mondtam az előbb és mégse érdekelt! –mondta gonoszan vigyorogva

Mondanom se kell, hogy csúfosan beégtem, mert nagyon nem akaródzott menni. Liam jókat nevetett a próbálkozásaimon és vele együtt az a több száz néző is aki valószínűleg rajtam röhögött.

- Na jó megpróbáltam nem ment! Feladom!

- De legalább megpróbáltad! Zayn még erre se képes –nevetett

- Ezt elismerésnek veszem! –mondtam

Közel 2 óráig csináltuk a twitcamot majd hajnali 1 órakor már illőnek tartottuk, hogy aludni menjünk.

- Köszi ezt a fantasztikus estét –álltam fel az ágyról

- Én köszönöm, hogy megoszthattam veled –állt fel ő is

- Már értem miért szeretnek téged annyira a rajongók –mondtam mosolyogva

- Miért is? –jött közelebb

- Mennem kell!! –mondtam hirtelen és az ajtó felé indultam, de sikerült utolérnie

- Szóval –nézett rám féloldalas mosoly kíséretében

- Hagyd abba. –fordítottam el a fejemet

Liam közelebb hajolt és megborzongtam mikor a fülembe suttogott.

- Tőled szeretném hallani!

- Mert aranyos, közvetlen, vicces, édes, imádni való fiú vagy –néztem fel rá

A szavak mintha maguktól jöttek volna és széles huncut mosolyt csaltak Liam arcára.

- És te is ezt gondolod?

- Most már tényleg mennem kell –tértem ki előle de ismét sikertelenül

Lágyan ölelt magához és kezeit a derekamon kulcsolta össze.

- Igen –motyogtam magam elé

- Mi? –nézett rám értetlenül

- Én is így gondolom! –néztem fel a szemébe ami nagy hiba volt, ugyanis mogyoróbarna szempárjában azonnal elvesztem

Egyik keze végigsiklott a hátamon, majd a hajamba túrva húzott közelebb magához.

- Ezt nem kéne –néztem még mindig mereven a szemébe

- Pontosan mit is? –kérdezte és közben apró puszikat adott az arcomra, az orromra és mikor a számhoz ért megállt

- Pont ezt!

- Akkor állíts meg! –mondta és ajkait az enyémre nyomta

Ez volt a legnagyobb bajom, hogy nem voltam képes megállítani. Helyette átkaroltam a nyakát és elkövettem életem legnagyobb hibáját azzal, hogy viszonoztam a csókot.

Egy kis előzetes

Sziasztok!

A délután folyamán felkerül az új rész, de gondoltam hozok egy kis előzetest belőle. Remélem tetszeni fog nektek és kedvet kaptok az egész rész elolvasásához majd :)

Sok puszi minden drága olvasómnak xx

És akkor az ígért részlet:

"- Miért kérsz bocsánatot folyton azért, mert vannak érzéseid? –kérdezte

- Nem tudom –mondtam őszintén

- Természetes dolog ha kiborulsz vagy ha sírsz. Csak ne lökj el magadtól ilyenkor mindenkit. –mondta

- Mindenkit vagy téged? –néztem fel rá

Fogalmam sincs honnan jött ez és hogy miért mondtam ki, de már késő volt. Kimondtam.

- Mindenkit, akárkit, engem. –mondta

- Nos, nem kell aggódni sem neked, sem másnak. Megleszek –álltam kitartóan a tekintetét

- Tehát ha újra megölellek és óvatosan a karjaimba vonva ringatlak nem kezdesz el újra sírni? –kérdezte

- Liam! –mondtam összeszorított szemekkel

- Válaszolj –jött közelebb

- Nem. –hajtottam le a fejemet

- Kérlek –már egészen közel volt hozzám

- Nem lehet –ráztam meg a fejemet

- Sam. Hát nem tudod? Bármit lehet csak bátorság kell ahhoz, hogy akarni merd –éreztem ahogy az állát a fejemen pihenteti"

7. rész

Hazafele nem szóltam senkihez, némán vezettem végig az utat. Örültem egyben és emellett ordítani tudtam volna. Örültem annak, hogy nem feleslegesen szenvedtük végig a hajnali kelést, de annak már kevésbé ahogy Liam mostanában viselkedik. Barátnője van és ha a világ a feje tetejére áll akkor sem fogom közel engedni magamhoz. Ráadásul kövezzenek meg, de még csak nem is ismerem. Lehet csak szórakozni akar. Ez a fiú teljesen más volt, mint az aki felvitt a szobába mikor kimentett a medencéből. Az a Liam gyengéd volt, udvarias, figyelmes, aranyos, azonban most…most sokkal hogy is szokták mondani, rámenősebb lett. Most olyan oldalát mutatja meg, amelyik bármely lányt levesz a lábáról és azonnal a karjaiba omlik. Amivel nem lenne semmi baj, ha nem lenne az az aprócska tényező, hogy ott van neki Danielle. Szóval erről ennyit. Nem tudom mit akar, de New Yorkban ha kell alszom egyedül vagy Harryvel, de Liamtől távol akarok lenni.

Hazaéve Jane és Hannah sikongatások és ugrálások közepette újságolta el a jó hírt Sarahnak aki mosolyogva fogadta az örömhírt. Este kaptunk egy sms-t Harrytől, hogy holnapután indulunk New Yorkba, addigra készüljünk el. Remek! Egy napom van arra, hogy harakirit kövessek el. Na nem! Nem Liam Payne lesz az a fiú aki miatt kihagyok egy New Yorki utat! Igen élvezni fogom és nem ronthatja el majd semmi.

A másnapunk azzal telt el, hogy összepakoljuk mind a négyünk bőröndjét, ami mint kiderült nem ment olyan könnyen. Jane és Hannah képtelen volt eldönteni milyen ruhákat hozzanak magukkal és a végén már mindet hozni akarták. Végül Rebecca segített nekik dönteni, mivel egy hétre megyünk csak nem pedig örökre. 4 órás szenvedés után két bőrönddel útra készen álltak a lányok és így végre mindenki elkészült. Sarah a lelkünkre kötötte, hogy hívjuk őt gyakran, mert aggódik már most értünk. Így megígértük neki hogy megérkezéskor hívjuk valamint minden nap legalább kétszer telefonálunk felváltva. Valamiért azt éreztem, hogy nem a fiúkban nem bízott és nem is bennünk, szimplán a szüleink reakciójától tartott ha valami bajunk esne.

Reggel arra ébredtünk, hogy valaki konkrétan ráfeküdt a csengőre.

- Csak tudjam meg ki az, én megölöm! –mentem le mérgelődve az emeletről

- Mi a jó élet.. –nyitottam ki az ajtót de elhallgattam

Az ajtóban ott álltak a fiúk útra készen.

- Még pizsamában vagy? –nézett végig rajtam Harry

- Te meg ráfeküdtél a csengőre? –húztam fel a szemöldököm

- Más esetben azt mondanám, hogy nem rossz a látvány, de sietnünk kell –jött oda Louis

- Más esetben már hozzád vágtam volna valamit, mondjuk a kanapét –mondtam

- Álmosan és kómásan is képes vagy visszavágni! Ez hihetetlen! –tárta szét a karját

- Még álmomban is visszavágok –öltöttem rá nyelvet

- Menned kéne öltözni és felkelteni a többieket. 1 óra múlva indulni kéne a reptérre –mondta Liam az ajtófélfának támaszkodva

Mikor észrevettem hogy leplezetlenül végignéz rajtam, elvörösödtem és próbáltam lejjebb húzni a nadrágom szélét.

- Akkor gondolom gyertek be –tártam szélesebbre az ajtót

- Nyomás készülődni –mondta Niall

- Ne akard hogy válaszoljak –néztem rá

- Ne akard hogy Liamet küldjem rád –vágott vissza

- Itt se vagyok –futottam fel az emeletre

Egyértelmű volt ezek után, hogy Niall tud valamit. Valószínűleg ő lehet Liam legjobb barátja, ha csak nem mondta el mindegyik fiúnak. A lépcsőfordulóban Rebeccába botlottam, aki épp egy kis trikóban és francia bugyiban készült lemenni a földszintre. Először nem is kapcsoltam csak mikor már majdnem lent volt a lépcső aljában, akkor futottam utána. Gyorsan a karja után kaptam és még sikerült időben visszarántanom, mielőtt a fiúk megláthatták volna.

- Mi bajod? –nézett rám

- Nehogy le menj! Lent vannak a fiúk –figyelmeztettem

- Fiúk? Mi? –kérdezte kómásan

- Zayn odalent van! –mondtam tömören a lényeget

- Jesszus! –rohant fel

Nevetve megráztam a fejemet és utána mentem az emeletre. Viszonylag hamar, fél óra alatt sikerült összekaparnunk magunkat. Bár Jane kirángatása az ágyból nehezen ment, de mikor mondtuk neki hogy lent van Louis, rekordsebességgel rontott be a fürdőbe. Mivel nem tudtuk, hogy New Yorkban milyen idő lehet így kicsit rétegesebben öltöztünk. Hosszú szárú nadrág, cipő és egy tartalék vékonyabb pulcsi mindannyiunknál ott volt. Én egy fehér cipőt vettem fel, hozzá fekete csőnadrágot és egy szürke pulcsit. Fejembe nyomtam kedvenc fehér bojtos sapkámat és az összhatást elnézve elég murisan néztem ki. De nagyon nem érdekelt, így volt kényelmes. A többieket elnézve sikerült kicsit összeöltöznünk, kivéve annyit hogy ők nem vettek fel sapkát. A bőröndjeink szerencsére már lent voltak így felkaptam a karomra a kézitáskámat és rohantam a lányok után.

- Készen is vagytok? –néztek fel

- Persze –mondta Rebecca

- Akkor mehetünk is. Ennyi az összes bőrönd? –kérdezte Louis

- Igen. Bár nem rajtuk múlott –mondta Rebecca

- Ha már itt tartunk, jó a pizsid –mondta Zayn a lányra kacsintva majd kiment az ajtón

- Na ez szívás –veregettem meg a vállát

- Ah feladom! –mondta és megindult a fiúk után

A kocsiban sikerült úgy ügyeskednem a dolgokat, hogy Harry és Niall közé kerüljek, egy sorral Liam mögé. Ez kicsit dobott a jókedvemen és lelkesen ecsetelni kezdtem Niallnek a feltett kérdésére, hogy miket tudok főzni, sütni.

- Na jó te most már tuti az én szobatársam leszel! –mondta és magához ölelt

- De csak azért mert tud sütni és főzni –fordult hátra Liam

- Azt Hannah is tud –mondta hátulról Rebecca

- Igen? –csillant fel a szeme

- Szóval ismét szabad a szobatársfoglalás Sam mellé –fordult előre Liam

- Dehogy! Ha Niallhez megy Hannah akkor majd jön hozzám –mondta Harry

- Szívesen –bólintottam

Harry ezt kisfiús mosolygással nyugtázta és addig pattogott míg hátulról Louis nyakon nem ütötte a kezében lévő újsággal. Erre Harry besértődött és nem volt hajlandó Louishoz szólni. Egészen addig nem szólalt meg amíg szegény répás srác le nem térdelt a reptér közepén és bocsánatáért esedezett.

- Na jó megbocsátok! –ölelte meg

- Lököttek –mondta Rebecca nevetve

- Voltak valaha normálisak? –néztem rá miközben a táskámban turkáltam

- Az is igaz! –ült le

A lányokkal félreálltunk ugyanis nem akartunk zavarni a készülődésben. Sok ismeretlen ember jelent meg, köztük egy szőke hajú lány, kisbabával a karján. Nem voltak ismerősek, ellenben a fiúknak úgy tűnt annál inkább. Harry széles mosollyal vette ki a nő karjából a picúrt és nevetve játszani kezdett vele.

- Mit titkol a világ elől –nézett rám értelmesen Jane

- Húú biztos ő a titkos felesége és a baba meg a közös gyerekük! –mondta visítozva Rebecca

- Hülye! –löktem meg

- Soha ne mond hogy soha! –nézett ránk nagy komolyan

Erre inkább nem válaszoltam helyette azt néztem ahogy Zayn kisajátítja a picit. Mikor Harry felénk tévedt megkérdeztem tőle, hogy ki a kis picike.

- Jaj ő Lux, a sminkesünk babája. Nagyon édes kisbaba, az én kis csajom –mondta vigyorogva

- Hol túl idős, hol túl fiatal.. igazán megállapodhatnál a veled egykorúaknál –ráztam meg a fejemet

- Na megállj –mondta és csikízni kezdett

- Ne már Harry komolyan! Visítani fogok és mindenki minket fog nézni –mondtam nevetve

- Nem baj –mondta és tovább csikízett

- Azért ne öld meg –mondta valaki és leszedte rólam Harryt

- Köszönöm –mondtam és felegyenesedve Liammel találtam szemben magam

- Jól vagy? –kérdezte a tekintetemet keresve, amit én szándékosan kerültem

- Persze, köszönöm. –mondtam és úgy csináltam mint akit nagyon leköt Zayn és a kis Lux

Zayn úgy tűnt nagyon értett a picikhez ugyanis Lux folyton nevetett. Az ő kacagása szinte az egész épületet betöltötte. Zayn a levegőbe emelte különböző vicces fintorokat csinált, mire Lux azon nyomban kacagni kezdett és járt keze lába a levegőben. Kis idő után mikor már Lux lába nagyon járt, Zayn letette őt a földre, megfogta pici kezét és sétálni kezdtek. Láthatóan még nem nagyon sokat gyakorolta a menést így a lépései kicsit bizonytalanok voltak. Azonban Zayn ott állt mögötte készen arra, hogy bármikor elkapja. Be kell vallani Lux nagyon ügyesen ment, néha megbillent amire Zayn már fogta is őt, de ennek ellenére édesen eltipegett a bőröndök és a fiúk között. Oldalra pillantva láthatóan nem csak én néztem őket elbűvölve, hanem Rebecca is. Elbambulásából az előbbi édes páros zökkentette ki, ugyanis Lux felé vette az irányt. Zayn nagyon komolyan koncentrált, Lux pedig nem hagyta magát eltéríteni. Mikor sikerült elérnie a lányt, Zayn egy gyors mozdulattal felkapta és a barátnőm ölébe ültette. Először nem tudtam eldönteni ki van jobban megszeppenve, Lux vagy Rebecca. Ez a pillanat azonban hamar elszállt, mikor Lux felfedezte Rebecca pulcsiján lévő nagy bolyhot amit kis kezeivel már meg is kaparintott. Mikor lehúzta és az visszapattanva kicsúszott kis ujjai közül nevetve nézett fel Rebeccara aki egyből a pici hatása alá került. Nagyon aranyosak voltak, ahogy Lux ott ült Rebecca ölében, Zayn hátulról fogta nehogy leessen és hármasban eljátszottak.

- Gyertek lassan beszállunk –jött oda Louis

- Elrabolnám ha nem baj –jött oda Lux anyukája

- Dehogyis. Nagyon édes baba –mondta Rebecca

- Köszi, aranyos vagy. Az a baj, hogy szerintem lassan ezt a kishölgy is tudja magáról. Főleg hogy folyton ilyen helyes pasik lebzselnek körülötte. –mondta nevetve

- Na na ő csak az enyém –jött oda Harry és nyomott egy puszit Lux pofijára

- Tudjuk, de attól még nem kell kisajátítani –nézett rá Zayn

- Jogos! –bólogatott a többi fiú

A beszállás elvett némi időt, ugyanis mire minden bőrönd leadásra került elvett némi időt. Felszállva a gépre lányok, fiúk külön kupacba ültünk le, bár Harry mögöttem volt és folyamatosan piszkálta a hajamat. Fél úton meguntam és hátrafordultam.

- Most komolyan! Neked van olyan hajad amibe az ember szívesen beletúrna és az én hajamat piszkálod! –fakadtam ki

- Az ember a saját haját nem piszkálja –nézett rám

- Ott van melletted Liamé! Göndör, dús, szép piszkáld azt! –mutattam a mellette ülő fiúra

- De a tiéd nekem jobban tetszik –vigyorgott

- Még jó hogy sapka van rajtam, így csak a végét tudod birizgálni –ültem vissza a helyemre

Szerencsére az út további része eseménytelenül telt – főleg azért mert a fiúk bealudtak – így végre volt időnk a lányokkal aludni vagy olvasni. Csak akkor kezdtek el ébredezni mikor a légi utaskísérő közölte velünk, hogy hamarosan leszállunk.

- Hm már most imádom –állt meg Louis a terminál közepén

- Előre félek, hogy mi lesz ha kijut a reptérről –súgta oda Paul

- Hallottam! –fordult felénk

- Ha már ilyen jó a hallásod. Hol a cipőd? –nézett rá Jane

- Ja levettem a repülőn és így kényelmesebb –magyarázta

- Louis vedd vissza a cipőd, odakint esik –mondta Niall

- A fenébe! –ült le az egyik székre és visszavette a cipőit

- Harry? –fordult Paul a fiú felé

- Tessék? –nézett rá

- Jó oké minden ruha megvan –mérte végig a fiút

- Naa! Csak egyszer csináltam olyat! –védekezett

- Ne is növekedjen meg az ilyen esetek száma! –mondta

Amivel nem számoltunk – legalábbis én nem – azok a rajongók. Ahogy felfedezték a fiúka mi konkrétan odébb lettünk lökve. Már épp azon agyaltunk hogy mi legyen, mikor a fiúk sminkese jött oda hozzánk, karján Lux-al.

- Gyertek a kisbusz odakint vár. A fiúk majd jönnek ha végeztek –mondta

- Remek –indultunk meg utána

Végül mégsem a kocsiban hanem az előtérben vártuk őket ahol én kiszúrtam két személyt. Kis idővel később mikor a fiúk megjelentek, észre se vették először őket. Csak mikor a fejemmel irányukba intettem, akkor fedezték fel a két lányt. Eleanor és Danielle mosolyogva integettek a fiúk felé, mire Louis és Liam arca felderült majd a lányok felé indultak. Louis és Eleanor egy szoros ölelésben forrtak össze, hasonlóan mint Liam és Danielle.

- Hogy kerültök ide? Azt mondtátok hazamentek –mondta csodálkozva Louis

- Gondoltunk meglepünk titeket –mondta mosolyogva Eleanor

- Azt sikerült –mondta magához szorítva Liam Daniellet

Én erre magamban elmorogtam néhány jelzőt és inkább a csomagok felé fordultam. Azt hiszem érdekes útnak nézünk elébe.

- Meddig maradtok? –kérdezte Harry

- Jaj nem maradunk, csak „véletlenül” lekéstük az előző járatot és megvártunk titeket. 2 óra múlva indul a gépünk Londonba –mondta Eleanor Louist ölelve

- Szuper. Akkor megvárjuk veletek –mondta Niall

- Öhm –köszörültem meg a torkomat

- Igen? –néztek rám

- Mi akkor elmennénk a szállásra. Nem akarunk zavarni sem, meg akkor elmennénk várost nézni. Mit gondoltok? –néztem körbe rajtuk és Paulon

- Rendben van. Két testőr veletek megy a hotelba és a városnézésre is –mondta Paul

- De minek.. –kezdtem mikor ő közbe vágott

- Pontosan azért mert ti nyertétek meg az utat a fiúkkal. Sok utálkozó rajongó van. –mondta

- Jó ez jogos –bólintottunk

- Akkor a hotelban találkozunk. Nagyon örülünk, hogy megismerhettünk titeket –mondta Rebecca

- Mi is nagyon. Érezzétek jól magatokat New Yorkban –mondta Eleanor és nagy meglepetésünkre megölelt mindannyiunkat

- Egyetértek Eleanorral. New York nagyszerű város, biztos élvezni fogjátok –mondta Danielle és pusziban részesített minket

- Biztosan. akkor viszlát –indultunk meg a kijárat felé

A reptér előtt várt minket két kisbusz és a testőrök a hátsó felé tereltek minket.

- És a fiúk? –kérdezte a másik járműnél álló testőr

- Ők még maradnak a barátnőikkel. A lányokat elvisszük a hotelba. –mondta az egyik testőr

- Rendben. Akkor jó utat –köszönt el

Bepakolták a bőröndjeinket és sorban egymás után beszálltunk a kocsiba. Daniellenek igaza volt, ahogy a hotel felé tartottunk nem győztük csodálni New Yorkot. Annyira más volt mint Los Angeles vagy odahaza Anglia. Háromnegyed óra múlva megérkeztünk a hotelhez ami első ránézésre egy igen elegáns hotelnek tűnt. A portán az egyik testőrünk - akit mint később kiderült Preston-nak hívnak – odament a recepcióhoz, volt egy pár perces szóváltás közte és a recepciós között, majd visszajött hozzánk.

- Na jól van. Egy emeleten van mindenkinek a szobája, és külön szobát kaptok. Jó így? –nézett ránk

- Tökéletesen –bólintottunk

- Jól van. Akkor itt vannak a kártyáitok a szobákhoz. A hatodik emeleten vannak a szobák, szobaszám a kártyán. Menjünk akkor –ment a lifthez

A liftben Preston rövid megbeszélést tartott, miszerint ha tényleg várost akarunk nézni akkor fél óra múlva találkozzunk lent a halban. Kipakolni ráérünk később is, addig meg ha fel akarunk frissülni megtehetjük.

- Akkor fél óra múlva –mondta

- Lent a halban –mondtuk és bementünk a szobáinkba

A szoba erősen hasonlított Liam Los Angelesi lakosztályához. El rendezésileg ugyanúgy volt egy kis előtér amiből rögtön nyílt egy nagy hálószoba. Középen hatalmas franciaágy, bal oldalt végig ablak volt ahonnan gyönyörű kilátás nyílt New Yorkra. A bőröndjeimet az ágy mellé állítottam a falhoz és levettem a fejemről a sapkámat. Lefürdeni nem akartam, de azért át akartam öltözni. Bementem a fürdőszobába ahol megint lélegzetelállító látvány terült elém a hatalmas fehér fürdőkád és zuhanykabin. Miközben az arcomat mostam meg hideg vízben megállapítottam, hogy mindkettőben akár 3 ember is könnyedén elférne. Megfésültem a hajamat és előhalásztam a táskámból egy fekete-fehér csíkos felsőt, egy fekete nadrágot és egy fekete kiscipőt. Gyorsan átöltöztem, a levetett ruháimat meg összehajtogatva a fürdőszobában hagytam. Mivel odakint gyönyörűen sütött a nap előkotortam a napszemüvegemet is. Felkaptam a karomra a kis barna táskámat - amit mindenhova magammal viszek – majd rápillantva az órára láttam, hogy van még 10 percem. Gondoltam lemegyek a halba és amíg a többiekre várok felnézek twitterre. Kilépve a folyosóra senkit nem találtam volt egy olyan érzésem, hogy még mindenki készülődik vagy pakolászik. Beszálltam a liftbe és felraktam a fülhallgatót bekapcsolva az aktuális kedvencemet a Papa Roach – Reckless c. dalt. Nem tudom mi van velem, mostanában csak ilyen dalokat hallgatok. Talán igaza van mindenkinek aki azt mondja, hogy a szüleimmel való távolságtartó viszonyom teszi ezt valamint a sok egyedüllét. Lehet. Leérve a halba leültem az egyik fotelre, felhúztam a lábaimat és elővéve a telefonomat felmentem twitterre. Meglepve vettem észre, hogy megnőtt a követőim száma és nem egy ember írt nekem. Milyen ironikus az élet hiszen nem is vagyok híres, se semmi más. Csak megnyertünk a lányokkal egy versenyt és most egy hétig a fiúk életét élhetjük. Elkezdtem válaszolni az íróknak, de a feléig se jutottam mikor megjelentek a többiek és Preston is.

- Szóval itt vagy. Kerestelek már a szobádban is. –mondta

- Hamarabb kész lettem –rántottam meg a vállamat

- Minden rendben? –kérdezte

- Persze –mondtam színtelen hangon

Preston még egy ideig mintha aggódva méregetett volna, a lányokkal együtt, de mikor megráztam a fejemet beszélgetni kezdtek.

- Merre megyünk először? –kérdezte Jane

- Menjünk kajálni. Éhes vagyok –mondta Hannah

- Remek ötlet! –értett egyet Rebecca

- Sam?

- Nekem mindegy, mehetünk kajálni –mondtam beleegyezően

Kiléptünk a hotelből és belevetettük magunkat a nyüzsgő tömegbe. Preston és a másik testőr mögöttünk jöttek mi pedig lelkesen nézelődtünk. A város csodálatos volt és elkergették a negatív hangulatomat. Hamar azon kaptam magamat, hogy az Empire State Building liftjében állunk és mindannyian azt visítjuk nevetve, hogy mind meghalunk. Preston próbált minket megnyugtatni, hogy nem szabadult el a lift csupán ilyen gyorsan megy. Amiatt jobban aggódtunk, hogy idő előtt kijön belőlünk a McDonald’s-ban vásárolt étel, minthogy meghalunk liftbalesetben.

- Soha többet! –mondtam kilépve 1 óra múlva az épületből

- Azért vicces volt –mondta Rebecca

- Érdekes azért te is velünk sikítottál –nézett rá Jane

- Nem kötözködsz –lökte meg amiből kisebb közelharc kerekedett

- Esküszöm olyanok vagytok mint a fiúk, csak női kiadásban –szedte szét őket Preston

- Naa ne sértegess kérlek! –nézett rá komoly arccal Hannah

- Merre akartok még menni? –terelte a szót Rebecca

- Még sétáljunk el a Central parkba. Az olyan szép lehet –vetettem fel

- Mehetünk –bólintottak még Preston is

A parkban kellemes sétát tettünk, vettünk fagyit és hot-dogot ráadásul még a testőröket is sikerült egy kis lazításra rávenni. Meggyőztük őket, hogy mi nem a fiúk vagyunk tehát nyugodtan pihenhetnek egy kicsit és élvezhetik a kis kirándulást.

Hazafele nagyon jó volt a hangulatunk, énekelgettünk aminek eredményeként az emberek furán néztek ránk. A szállodához érve épp Justin Bieber – Love me c. dalát énekeltük.

- Látom jól elvagytok –nézett ránk a másik testőr Eric

- Remekül! New York babe! –mondta Hannah ugrálva

- Még jó hogy nem Las Vegasban vagyunk –csóválta meg mosolyogva a fejét Preston

Mielőtt válaszolhattunk volna megjelent Liam, Zayn és Niall. Láthatóan ők is éppen a városnézésből jöhettek meg.

- Sziasztok –mosolygott szélesen Niall

- Sziaaa –mondtuk vigyorogva

- Mi ez a nagy jó kedv? –érdeklődött Liam

- Csak jól éreztük magunkat a városban –mondta Jane

- És nem is hiányoztunk? –kérdezte

- Képzeld, nem! –mondtam szélesen vigyorogva – Nem megyünk fel? Kezd hűvös lenni

- De menjünk –mondták fulladozva a visszafojtott nevetéstől

- Na ezt megkaptad –veregette vállon Niall a barátját

Felérve a szobába gyorsan beálltam a zuhany alá és átöltöztem pizsamába. Mivel még nem voltam álmos gondoltam áthívom a lányokat, hogy csináljunk közös twitcamot. Épp kinyitottam a ajtót, mikor beleütköztem valakibe. Felnézve meglepődve konstáltam, hogy kibe ütköztem bele.

- Liam? –tettem fel ezt az igen értelmes kérdés

- Beszélhetnénk? –kérdezte

Láthatóan ő is volt már a szobájában, ugyanis kék térd alá érő nadrágot viselt és hozzá szürke pólót valamint Superman sapkát a fején.

- Pont a lányokhoz indultam –mondtam kitérve a válaszadás alól

- Fontos lenne –nézett rám

- Ha olyan fontos akkor mondjad –dőltem neki az ajtófélfának

- Nem mehetnénk be? –kérdezte

- Nem. Itt is jó lesz –néztem a szemébe

- Rendben. –túrt bele a hajába – Miért utálsz? –nyögte ki kerek perec

- Nem utállak. –mondtam ki az igazat

- Nekem nem úgy tűnik. –nézett rám

- Csak próbálok a helyes úton járni –mondtam

- A helyes úton? Azzal hogy elkerülsz és undok mód viselkedsz? –értetlenkedett

- Ugyan már Liam! Mindketten tudjuk mit mondtál nekem azon az estén a szórakozóhelyen! Utána meg Daniellel csókolóztál és most is ott ölelgetted. Ami engem nem zavar, csak ne játszadozz mások érzéseivel! –böktem ki ami már napok óta zavart

Kifakadásomra Liam láthatóan nem volt felkészülve ugyanis csak állt előttem és meredten nézett a szemembe. Kíváncsian vártam mit fog mondani.