vasárnap, május 13, 2012

5. rész

Nem tudom hogy mikor és hogyan, de elaludhattam a parton ugyanis arra ébredtem fel, hogy valaki kelteget. Mikor úgy ahogy észhez tértem az első ami feltűnt, hogy valakinek az ölében fekszem. Gyorsan felültem és éreztem hogy elönti az arcomat a pír ugyanis Liam ölében pihentettem eddig a fejemet.

- Ébredj álomszuszék! Ideje menni –mondta vigyorogva Jane

- Mi a..? Elaludtam ugye? –mondtam a hajamba túrva

- Úgy egy két órája igen –mondta Harry és felhúzott

- Legközelebb ne hagyjatok elaludni –mondtam felállva

- Aranyos voltál és nem volt szívünk felkelteni –mondta Niall

- Ez esetben mond meg, melyikőtöket mehet boldogítani, mert most tuti nem fogok este aludni –néztem rá

- Velünk rosszul járnál, mormota egy banda vagyunk –mondta Zayn miközben összehúzta magán a pulcsiját

- Pontosítsunk! Csak te vagy mormota! –nézett rá Liam

- Nem is –vágott vissza

- Hát nem tudom ki aludta végig Harry köszöntését! –nézett rá bongyor fürtjein keresztül Liam

- Egyszeri alkalom volt –motyogta

- Háromszori! –vágta rá mind a négy fiú egyszerre

- Amit lelkesen mindig fel is hoztok –morogta

- Ne bántsátok szegényt. Velem is fordult már elő ilyen –vettem védelmembe Zaynt

- Te is átaludtad a barátod köszöntését? –nézett rám Louis

- Azt nem, de átaludtam két évnyitómat, egy évzárómat és majdnem lekéstem a saját ballagásomat. –soroltam

- Azért te se vagy semmi –röhögött fel Niall

- Mert veled még nem fordult elő kellemetlen helyzet –bökte oldalba Hannah

- Naaa – vágott durcás pofit Niall – nem szép dolog bökdösődni!

- Jaj szegény mindjárt megsajnállak –mondta gügyögve Liam és megcsípkedte két oldalról Niall arcát

- Jobban örülnék ha Hannah sajnálna meg. Ő finomabban csinálja és nem beszél hozzá ilyen hülye hangon –lépett hátra Niall

- Szerintem meg menjünk – szólt közbe Rebecca

- Ennyire unod a társaságunkat? –nézett rá Zayn

- Először is bolond vagy, másodszor Sam mindjárt elalszik állva Harry mellett. –mondta rám mutatva

- Én? Dehogy jól megvagyok –mondtam Harry vállának dőlve

- Persze, de ha odébb állnék te elvágódnál –vigyorgott Harry

- Nem tudsz odébb állni, mert átkaroltam a derekadat és ha mész én is megyek veled –néztem fel rá

- Látod ő mindenre gondol –mondta Louis

- De ha sokat gonoszkodsz átpártolok másvalaki vállára, aki nem akarja hogy pofára essek a homokban –álltam meg a saját lábamon

- És mégis kinek a válla lenne biztonságosabb? –kérdezte

- Liamé –vágtam rá gondolkodás nélkül – ő tuti nem akarná szándékosan, hogy elessek

- Persze rólunk rögtön a rossz van feltételezve! –lázadt fel Louis

- Bocsi de a te répa bébid Harry, tehát hasonló a gondolkodásotok –mondtam

- Ott a pont –vigyorgott Niall

- Téged is leszólt, mit vigyorogsz –karolta át Louis

- Igaz, de én is megnézném ahogy álmosan elvágódik a homokban –mondta

- Na ugye! –mutattam előre

- Őőő épp Zaynre mutatsz –mondta Harry és a karomat odébb fordította Niall felé

- Köszi –mondtam

- Na menjünk most már –indította meg a népet Rebecca

Nagy nehezen elköszöntünk a fiúktól – bár én kómásan álltam és boldog boldogtalant megöleltem, Harryt és Louist kétszer is (kihasználták hogy féli már alszom) – majd elindultunk vissza a házba. Az egészből én annyit érzékeltem, hogy a lányok újra keltegetni kezdtek és valahogy feljutottam a szobámig. Azonban ahogy azt előre megjósoltam nem tudtam már valami sokat aludni, hajnali fél 3-kor felébredtem és utána már az éjszakát kint töltöttem a hátsó kertben az mp5 lejátszóm társaságában. Napkeltekor bementem a házba és nekiálltam a reggeli elkészítésének. Közben bekapcsoltam a tv-t és a reggeli híradást néztem az egyik csatornán. Épp a tojásokat ütöttem bele egy kis tálkába, mikor felpillantva a fiúkat láttam a reggeli műsorban amit néztem. Megtöröltem a kezemet a törlőruhába és leültem a kanapéra. Adtam egy kis hangot a tv-re és érdeklődve figyeltem őket. Most is ugyanolyan felszabadultak, lököttek és bolondosak voltak mint tegnap lent a parton. Louis egyfolytában Harry haját piszkálta, aminek az lett a következménye, hogy Harry a képébe nyomott egy sütit. Ezzel persze elérték, hogy rögtön szalvétakrízis alakuljon ki és mindenki könnyesre nevesse magát. 10 perccel később, miután egy statiszta bevitt egy köteg szalvétát a fiúknak és Louis is kellően megszabadította magát a süti maradványaitól folytatták az interjút. Kérdezték őket az albumról, a turnéról, mit gondolnak a rajongóikról, miként élik meg a hirtelen jött sikert, milyen volt az X-Factorban szerepelni, mi a véleményük Simon Cowellről valamint, hogy miként érzik magukat Los Angelesben. Természetesen a fiúk mindenre igen lelkesen, választékosan és bő kifejtésekben válaszoltak. Az utóbbi kérdésre – miszerint, hogy érzik magukat Los Angelesben – természetesen pozitív válasz érkezett, amit persze nem kétlek. Bár én eddig nem sokat láttam a városból, de az is eszméletlen volt ami eddig a szemem elé tárult. Mégis úgy vélem, ha nem is tetszene nekik LA akkor is pozitívan nyilatkoztak volna. Bő fél óra után – annak ellenére, hogy még tartott az interjú – visszatértem a konyhába a reggelihez. 1 óra múlva már minden a megterített asztalon volt és ínycsiklandozó illatok töltötték be a házat. Ez persze le is csalogatta a ház alvó lakóit és kicsit kómásan, még félig aludva de annál lelkesebben köszönték meg a reggelit és láttak neki az elfogyasztásának.

- Mikor keltél fel? –kérdezte Sarah

- Oh én már hajnal óta fent vagyok –mondtam kávét töltve

- Nem is aludtál? –nézett fel rám a rántottájából Rebecca

- Nem. Mondtam ha előtte alszok, este már nem tudok –rántottam meg picit a vállam

- És mit csináltál? –érdeklődött Sarah

- Kiültem a kertbe és zenét hallgattam. Legalább megcsodálhattam milyen a napfelkelte Los Angelesben –ültem le én is

- Legközelebb keltsél fel minket és megnézhetjük együtt! –mondta Jane

- Rendben. Majd bérelek addigra egy targoncát –bólintottam

- Azt meg minek? –nézett rám megütközve

- Hogy legyen mivel téged az ágyból kivinni a kertbe –vigyorgott Hannah

- Képes vagyok a korán kelésre! –húzta fel az orrát

- Hogyne! Azért kell minden reggel erővel kirángatni az ágyból odahaza! –mondta Rebecca

- Gonoszak vagytok! –öltött ránk nyelvet

- Mi? Nem is! –mondtam hozzádobva egy pirítóst

- Ne játsz az étellel! Dobálj zöldséget! –mondta nagy komolyan Jane

- Csak ne Louis jelenlétében! Kiakad ha répával kezdesz dobálózni! –nevetett Rebecca

- Az is igaz! –törtünk ki mindannyian nevetésben

A reggeli további része is ilyen jó hangulatban telt. Aztán el is romlott, miután Hannah és Jane kisebb internetes kutakodás után, rá nem jött hogy a fiúk ma is kijönnek a hotel elé.

- Jó utat! –mondtam és leültem a kanapéra

- Na nem! jössz te is –mondta a két lány majd két oldalról felkaroltak és felhúztak a kanapéról

- Én minek kellek? –néztem rájuk a kocsi mellett állva

- Hogy ne legyek egyedül –kacsintott rám Rebecca

- Nem magyaráztad ki, de legyen. –adtam be a derekam és beültem a volán mögé

Ha Hannah izgatott volt, nem volt biztonságos dolog a kezébe kormányt adni, így megint én vezettem. Az odaút eseménytelenül telt, így legalább volt lehetőségem jobban szemügyre venni a várost. LA olyan volt mint egy örök nyüzsgő és csillogó város. Tele volt emberekkel akik vásároltak, a barátaikkal lógtak, görkorcsolyáztak, kosaraztak a pályán vagy csak úgy sétálgattak a városban. A hotelhez érve sikerült parkolót találnom a hotel parkolójában, így nem kellett a négysávos úton – életünket kockáztatva – átevickélnünk. Most kivételesen Rebecca is a két lánnyal előre rohant, én viszont öregemberes tempóban zártam be a kocsit és indultam meg a bejárat felé. Kíváncsi lettem volna arra, hogy mi játszódik le Rebeccaban. Volt valami közte és Zayn között, ezt még a vak is látja. Az hogy folyamatosan piszkálják egymást és beszólnak a másiknak, erre utal. Hiába is tagadja/tagadják. De ő soha nem fog önszántából az érzéseiről beszélni és még azt is csodálnám, ha Zaynnek – erőszakos kényszerítés nélkül – ezt bevallaná. Hannah és Jane egyértelműen kimutatta, hogy miként érez Niall és Louis iránt. Azonban ő más volt, keményebb dió. Mégis most ahogy ránézek, olyan csillogó tekintettel néz Zaynre, hogy az hihetetlen. Vajon ezt Zayn is észrevette már? Lehetséges. Ahogy az újságokból, meg a fiúk egymásról való nyilatkozataiból kivettem ő is zárkózottabb típus. Remek, két mamlasz egy párban. Megráztam a fejemet, majd odasétáltam a többiekhez. Mivel ők elég elől álltak és nem akartam pofátlan mód tolakodni így 5 sorral hátrébbról figyeltem a fiúkat. Mindannyian laza nyári ruhát viseltek, halásznadrág, sportcipő, rövid ujjú és Liam, Niall illetve Zayn még sapkát is viselt. Lelkesen integettek a rajongóknak, Harry még puszikat is osztogatott – amit az első sorokban lelkes sikítás, sóhajtozás majd olvadozás követett. Ezen jót mosolyogtam, a kis szívtipró! Tudja hogyan kell levenni a lányokat a lábukról és szerintem tisztában van azzal is, milyen hatást vált ki a lányokból. Kisfiús arca, bűbájos mosolya a kis gödröcskékkel kétoldalt, göndör játékos fürtjei és a gyönyörű zöld szeme. Bármelyik női szívet megolvasztaná azonnal. Azonban ekkor valaki más vonta magára a figyelmemet. Ott állt Harry mellett, bordó felsőben, fehér halásznadrágban, fején pedig lila LA feliratú sapka volt. Bűbájosan mosolygott ő is és folyamatosan Niallel bolondoztak. Tekintetem talán kicsit tovább időzött Liamen mint kellett volna, de most jobban szemügyre tudtam venni őt. Barna haja most nem volt kiegyenesítve így látható volt a benne lévő – Harryéhez hasonló – bongyor huncutság, gesztenyebarna szeme csillogott és ez a kivágottabb felső határozottan kiemelte kidolgozott mellkasát. Ehhez a gondolathoz érve gyorsan elkaptam a tekintetemet róla és azt hajtogattam magamban, hogy „barátnője van, barátnője van!!”. Miután sikerült összeszednem magamat Louis és Zayn vonta magára a tekintetemet, ugyanis egymást piszkálták – pontosabban Louis bökdöste Zaynt aki egy ízben majdnem leesett a lépcsőről ha Paul nem kapja el a pólójánál fogva. Láttam ahogy Paul megrázza a fejét és magyaráz valamit a fiúknak, akik utána fegyelmezettebben viselkedtek. Halkan felkuncogtam, mertem feltételezni hogy Paul röviden és tömören lecseszte őket és rendre utasította a két jómadarat.

Még pár percig ment így minden, mikor Harry egy megafonnal a kezében jött elő és megpróbálta kicsit elcsitítani a tömeget. Időközben Jane és a többiek is mellém keveredtek – Hannah valahogy megszerezte Niall sapkáját és most büszkén szorongatta – és együtt figyeltük a fejleményeket.

- Egy kicsit a figyelmeteket kérnénk. Először is szeretnénk elmondani, hogy a What Makes You Beautiful videó 5 nap múlva fog napvilágot látni és addig minden nap egy kis visszaszámláló videót fogtok látni mindannyiunkkal egyenként. Az utolsót aznap, mikor kijön a videó –kezdte Harry mire hangos sikításban tört ki mindenki

- Másodszor – vette át a megafont Louis – egy kis versenyt hirdetnénk meg. 5 nap múlva miután megnéztétek a videót, arra kérnénk titeket hogy készítsétek el a videó másolatát a saját stílusotokban! Lehet ugyanolyan mint amit mi csináltunk, de lehet teljesen eltérő is! Kíváncsiak vagyunk arra, ti hogy csináltátok volna!

- A versenyt Facebookon, Twitteren és a saját weboldalunkon is közzé fogjuk tenni. A videókat a megadott címre kell majd elküldenetek! –folytatta Louis

- Amit felajánlunk a nyertes csapatnak az az, hogy eltölthetnek a társaságunkban egy hetet New Yorkban! –vette át a szót Liam

Ha azt hittem, hogy eddig volt hangos sikítás akkor tévedtem. Az utolsó mondatnál szó szerint elszabadult a pokol. Mindenki sikítozott, toporgott és mindenki egyet akart: nyerni!

Ezután már nem hangzott el semmi, csak a fiúk elköszöntek és bementek. Hazafele volt egy olyan rossz érzésem, hogy ez a verseny a hátul ülő két lányt is rendesen felcsigázta. A sejtésem vacsoránál be is igazolódott.

- Mi lenne ha indulnánk mi is? –kérdezte Jane

- Sejtettem, hogy ma még fogom hallani ezt a kérdést –tettem le a villámat

- Most komolyan! Egy próbát megér! –tette hozzá Hannah

- Van bármi esélyünk is a visszakozásra? –nézett rájuk Rebecca

- Hát.. –kezdte Jane

- Jó akkor indulunk –mondta és folytatta az evészetet

- Te is benne vagy? –néztek rám

- Van választásom? –húztam fel a szemöldökömet

- Persze! A – igen B – A és a C opció B –mondta vigyorogva Hannah

- Nagyon készek vagytok –röhögött fel Rebecca

- Tehát nincs. Akkor a költői kérdésedre nem válaszolnék –ittam bele a narancslevembe

A következő öt nap eseménytelenül telt el, többnyire a parton sétáltunk, nagyokat úsztak a lányok, a kertbe ültünk ki, zenét hallgattunk, beszélgettünk, egyszóval élveztük az édes semmittevést. Néha bementünk a városba, körülnézni, elmentünk a látványosabb helyekre, vidámparkokat látogattunk végig, óriási fagyikat ettünk és kipróbáltuk milyen mezítláb végigrohanni a sétányon. Sok őrültséget kipróbáltunk amit odahaza nem lehet. Aztán eljött a várva várt nagy nap, aminek a reggelén hatalmas sikítozásra és ordító zenére kelt fel az egész ház. Rebecca és én álmosan csoszogtunk le a nappaliba hogy megnézzük kit ölnek odalent. Leérve Hannaht és Janet a kanapén ugrálva találtuk, miközben a 1D videóklipjét nézték/hallgatták. Ránéztünk a konyhaajtóban álló Sarahra aki mosolyogva figyelte őket.

- Mennyi az idő? –kérdezte Rebecca

- 11 óra múlt. Már hajnal óta fent vannak várták a videót –mondta

- Még mindig tartom magam ahhoz, hogy elszántak. –dörzsöltem meg a szememet

- Gyertek nézzétek meg ti is! Szerintünk őrült jó lett! –rángattak fel minket

- De .. –kezdte Rebecca azonban esélyünk nem volt az ellenállásra

Végignézve a videót és felfogva belőle azt amit így kora reggel fel lehet megállapítottuk, hogy tényleg jó lett. A megpróbáltatásaink itt még nem értek véget, ugyanis kitalálták hogy a délután folyamán neki is látunk a videónak. Sarah felajánlotta, hogy majd videóz minket, szóval ez a probléma is meg volt oldva. Rövid barna nadrágot vettem fel, hozzá fehér trikó, rá kék ing amit elől megkötöttem, és egy fehér converse sportcipőt. Hajamat nem szárítottam be reggel úgyhogy volt benne némi hullámosság, aminek következtében a lányok azzal cukkoltak, hogy így erősen hasonlítok Liamre. Nem láttam sok hasonlóságot, de azért rájuk hagytam. Sarah javasolt egy kicsit eldugottabb part szakaszt, ahol nem fog zavarni minket egymillió meg egy turista. Nem tudom ki és hogyan osztotta el a részeket, de valahogy én lettem a kezdő emberke.

- Gyors kérdés, mit is kell csinálnom? –néztem a többiekre hülyén

- Na ez jó kérdés. –mondta Jane

- Át kéne beszélni nem? –néztem rájuk

- Sarah? –nézett kétségbeesetten rá Hannah

- Szerintem viselkedjetek természetesen ahogy a fiúk is a videóban. Rohangáljatok a parton, fussatok a vízbe esetleg csak a vízig akármi. –javasolta

- Ez jól hangzik –néztünk össze

Ismét visszaálltam a kamera elé és elkezdtem énekelni – pontosabban tátogni – a dal elejét. Sikerült elég értelmeset alkotnom, majd a többiek következtek, a refrén részt pedig közösen csináltuk. Futkostunk, egymást fröcsköltük és néha a bolondoztunk a kamerába. Sarah végignevette az egészet és mondta, hogy majd holnap folytassuk napfelkeltekor. Akkor olyan szép a part. Egyetértettünk mi is úgyhogy visszaindultunk a házba. Másnap már kora hajnalban keltett minket Sarah és kisebb nyafogás után sikerült is felébrednünk. Ugyanazokat a ruhákat vettük fel megint és útnak indultunk. A parton még sötét volt de Sarah mondta, hogy amíg magunkhoz térünk és beállítja a kamerát, a nap is elkezd majd felkelni. Igaza is volt, mire mindennel elkészültünk előbújt a nap is. A megszokottnál hűvösebb levegő hamar észhez térített minket és könnyen belerázódtunk a dolgokba. Összességében cirka 3 nap alatt végeztünk a videó felvételével és már csak a vágás volt hátra, amit Sarah egyik ismerőse csinált meg. Két nap alatt készült el a vágással és mi rettentő izgatottak voltunk, hogy milyen lett. Mikor végre átküldte hangos sikítozásba kezdtünk majd rögtön leültük megnézni. A videó valami iszonyat jó lett! Kiemelte a színeket és a nem előnyös részeket kivágta a videóból, a végére pedig odarakta a nevünket és hogy „Love One Direction”.

- Ez valami őrülten jó! –ugrándozott Jane

- Most már csak el kell küldeni és remélni, hogy minket fognak kiválasztani –mondta Hannah

- Fő az optimizmus! –mondtam

- Nyerni fogunk –bólintott Rebecca

4 megjegyzés:

  1. első komment!!!!!! :DD feldobtad a reggelem!! :) Liam <3

    VálaszTörlés
  2. hurra Bettikem itt volt az ideje ;) najo tudom h vizsgazol XD elore is sok sikert kivanok :) a reszhez nincs hozzafuznivalom mivel olyan csodalatos mint a tobbi;) siess:)
    millionyipuszi

    VálaszTörlés
  3. Wow! NAgyon jó lett, már alig várom a folytatást! El nem hiszed mennyire érdekel ez a történet, imádom ahogy leírod a dolgokat! ;)Szerintem egy nagyon tehetséges író vagy! ;)<3
    Xoxo Etti

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok! :)

    Elli örülök, hogy sikerült egy jó reggelt szereznem Neked! ;) <3

    Rebekaa köszönöm szépen, eddig egész jól vettem az akadályokat, minden vizsgám sikerült. *gyorsanlekopogja* :) Igyekszem minél hamarabb hozni az új részt! <3

    Eszter98 úristen köszönöm szépen! *-* El se tudod hinni mennyire jól esnek a szavaid <3 és hogy ennyire elnyerte a tetszésedet a kis történetem :3

    Azt hiszem elmondhatom, hogy nekem vannak a legklasszabb és legfantasztikusabb olvasóim! <3

    sok puszi mindenkinek!! ^^

    VálaszTörlés