BLOGLOVIN

Sziasztok drágáim!

Új rész várhatóan holnap fog jönni, de most egy nagyoon fontos hírrel jöttem.

Nem tudom hányan tudjátok, de a blogspoton el fognak tűnni 1-én a rendszeres olvasók, amit eleinte nem vettem komolyan, de mostanra már mindenhol ezt lehet olvasni. Nagyon szíven ütött ez a hír, és rettenetesen elszomorított!
Tudom, hogy az utóbbi időkben elhanyagoltam a blogot, de ez is nagyon fontos számomra úgy, mint a másik. És most mikor olyan szép kis családban gyűltünk itt össze, 31 rendszeres olvasóval minden eltűnik. Őszintén szólva, nagyon elkeseredtem, kisebb sírás kerülget, hogy ez fog történni :( 

Mikor ezt a blogot elkezdtem, a másik mellett, nem tudtam még, hogy mi sül ki belőle, de mindenképpen szerettem volna létrehozni. Egy teljesen más világ mint a másik blogom, de hihetetlenül fontos számomra. És annak ellenére, hogy mennyire elhanyagoltam, Ti itt voltatok, olvastátok és vártátok hogy újra lendüljön az egész. Most pedig mikor újra elkezdtünk ilyen szépen gyűlni, eltűnik minden. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez fog történni.

Nem nagyon fordulok hozzátok kéréssel, de most ez tényleg NAGYON FONTOS lenne, hogy akik eddig is követték a blogot, tegyék meg ezt Bloglovinon is! Tudom, hogy regisztrálni kell a Bloglovinra és ez némi macerával jár, de nagyon örülnék neki, ha mindenki aki eddig is nyomon követte, az megmaradna a továbbiakban is. Persze aki nem szeretne regisztrálni Bloglovinra azt is megértem, hiszen olyan sokan olvassátok nap, mint nap a blogomat, hogy tudom itt vagytok srácok és olvassátok a blogot :) Ez pedig mindennél többet jelent nekem <3 nbsp="" p="">

Kirakom ide a linket ahol el tudjátok érni a blogot bloglovinon, és oldalt is megtalálható lesz kint. 

http://www.bloglovin.com/blog/8557523

Tudom, hogy nem szép itt kérésekkel bombázni titeket, csak ez tényleg fontos lenne és nem akarlak titeket elveszíteni! Lehet nem sűrűn mondom, de TI VAGYTOK A LEGFANTASZTIKUSABB OLVASÓK! Egyszerűen imádlak titeket, és köszönöm....KÖSZÖNÖM! Köszönöm, hogy itt vagytok! :')

puszillak titeket

Bettina xx

18. rész

Arra ébredtem, hogy hideg levegő járja át a szobát és dideregve kucorodtam össze a takaró alatt. Álmosan nyitottam ki a szememet, és mikor hunyorogva sikerült beazonosítanom a dolgokat magam körül láttam, hogy Liam az ablakban ül. Az órára pillantva láttam, hogy hajnali fél 7 múlt nem sokkal. Megdörzsöltem a szememet és a takarót magam mögött vonszolva kikeltem az ágyból. Odamentem hozzá, és minden szó nélkül beleültem az ölébe, magunkra húzva a takarót. 

-         Hát te? –kérdezte és hallottam a hangjában, hogy mosolyog

-         Neked is jó reggelt –néztem fel rá álmosan

-         Jó reggelt szépségem –nevette el magát és egy lágy csókot adott

-         Miért ülsz itt? –kérdeztem a vállának dőlve 

Liam átkarolta a derekamat takarón keresztül, és magához húzott szorosabban. 

-         Nem tudtam aludni. Folyton édesanyád szavai jártak a fejemben –mondta 

Erre felemeltem a fejemet ismét és kezemmel végigsimítottam az arcán. 

-         Ugye nem emészted magad azon, amit írt? –sandítottam rá gyanakvóan

-         Én…bár azt mondhatnám, hogy nem. De nem lenne igaz –hunyta le a szemét

-         Ne csináld ezt magaddal szerelmem –döntöttem a homlokomat az övének 

Liam kinyitotta szemét, és fejét oldalra döntve nézett rám. 

-         Szerelmem? –húzta fel az egyik szemöldökét

-         Jól hallottad –pusziltam meg a vállát

-         Mennyire jó ezt hallani tőled –ölelt magához, arcát a hajamba temetve

-         Szerelmem –suttogtam halkan, mire Liam mély morgó hangot adott ki – esküszöm, mintha dorombolt volna

-         Szeretlek, el se hiszed mennyire –mondta elhúzódva

Egy percig csak meredten néztem rá és próbáltam feldolgozni azt, amit mondott. 

-         Én is szeretlek –simítottam végig göndör fürtjein 

Liam arcán széles és leírhatatlanul boldog mosoly jelent meg, majd közelebb hajolva hosszas csókban forrtunk össze. Melegség járt át és a gyomromban ott voltak a költőien megfogalmazott pillangók. Ezután nem sokat beszéltünk, csak csöndben néztük, ahogy felkel a nap. Soha nem hittem, hogy érezhetek ilyen melegséget, nyugodtságot, boldogságot és szerelmet, mint most. Liam jelenléte mindennél boldogabbá tett. Épp kezdtünk elaludni egymás karjaiban, mikor kopogtattak. Kérdőn emeltük fel a fejünket, amikor láttuk, hogy Geoff lép be. Fel akartam állni Liam öléből, de Geoff nyugalomra intett. 

-         Sam, itt van az édesanyád –mondta kertelés nélkül

-         Tessék? –kérdeztem

-         Nem mondta miért jött, de idegesnek tűnik –mondta

-         Képzelem. Köszönöm, hogy szóltál, sietek lefelé –mondtam

-         Csak nyugodtan. Mi elleszünk vele odalent –mosolygott ránk, majd kiment

-         Nem hiszem el, hogy képes volt idejönni! –dobtam le a takarómat és vettem fel a tegnapi ruháimat

-         Gondolod azért jött, hogy elvigyen? –kérdezte Liam

-         Nem tudom miért jött, de sehova nem megyek vele –rángattam magamra a pólómat

Láttam rajta, hogy anya látogatása, csak még inkább elkeserítette. 

-         Jobb lesz szerintem, ha te inkább itt maradsz –fordultam felé

-         Miért? –nézett rám

-         Nem akarom, hogy anya értelmetlen haragjának, te kerülj a középpontjába –magyaráztam

-         Biztos? –húzott magához

-         Biztosan. Majd én elintézem őt –csókoltam meg, majd kimentem a szobából 

Leérve a nappaliba ott találtam anyát, aki igencsak harapós kedvében volt. Lazán megálltam az utolsó lépcsőfokon, és nekidőltem a korlátnak. 

-         Szerbusz, anya –mondtam 

Anya erre felkapta a fejét és a puszta tekintetével ölni tudott volna. 

-         Szedd a cuccaid, elmegyünk! –mondta

-         Hogyan? –kérdeztem vissza

-         Mondom, elmegyünk! –ismételte

-         Legfeljebb te mész el innen. Én nem megyek sehova! –fontam keresztbe a karjaimat

-         Mit mondtál? –nézett rám egyre idegesebben

-         Azt, hogy nem megyek veled sehova! –ismételtem tagoltan

-         Erről nem te döntesz! Nem fogom végignézni, ahogy összeállsz ezzel a…-kezdte, de közbe vágtam

-         Ne, merészeld Liam-et, bármiféle jelzővel is illetni! –emeltem fel a hangomat

-         Hát nem látod, már most ellenem fordított! –fakadt ki

-         Nem kellett ellened fordítani! –nevettem fel

-         Azelőtt nem viselkedtél így! Ilyen közönségesen! –vágta a fejemhez

-       Szóval közönséges vagyok? Ha én az vagyok, akkor te meg ritka pocsék szülő! –mondtam higgadtan

-         Ezt nem tűröm! –jött közelebb és már szinte azt vártam mikor üt meg

-         Mégis mit? Hogy életemben először saját véleményem van? Hogy megtudtam, azért küldtél el innen, mert kényelmesebb megoldás volt számodra? Tudtad, hogy mit érzünk egymás iránt Liam-el, így inkább eltávolítottál! –hadartam a szemébe nézve

-         Most a múlton fogsz nekem keseregni? Elmúlt, nem tudsz mit tenni! –mondta gúnyosan

-         El se hiszem, hogy te az édesanyám vagy! –hátráltam enyhe undorral az arcomon

-         Már pedig az vagyok, és most velem jössz! –ragadta meg a karomat

-         Elég legyen! –szólalt meg a háta mögött Geoff

-         Ne szóljon bele! –torkollta le anya

-         Engedje el ezt a lányt –mondta Geoff és beállt anya és közém

-         Mégis mi jogon szól bele? –nézett rá gyilkos tekintettel

-      Nem hagyom, hogy tönkretegye ennek a szegény lánynak az életét! Nem ártott eleget már eddig is neki? –mondta Geoff

-         Semmi köze ahhoz, hogyan nevelem a lányomat! –vágta rá anya

-   Maga sehogy sem nevelte! Folyton otthon gubbasztott egyedül és magukat nem érdekelte, hogy magányosan sír odahaza! –szólalt meg Karen is 

Erre anya már nem reagált, csak felém fordult. 

-         Ez az utolsó szavad? Nem jössz velem? –kérdezte

-         Nem! –mondtam megacélozva magam

-         Rendben. Ez esetben, amíg észhez nem térsz, nem akarlak otthon látni –mondta

-         Tessék? –esett le az állam

-    Ahogy hazaérsz, pakolj össze és keress magadnak saját lakást. Majd ha észhez térsz, újra haza költözhetsz. Addig nem akarlak látni! –mondta majd sarkon fordult és elviharzott 

Döbbenten rogytam le a lépcsőre és próbáltam megemészteni a szavait. A saját édesanyám gyakorlatilag most rakott ki otthonról. A könnyeim hamar megtalálták a kifele vezető utat, és zokogásban törtem ki. 

-         Jaj drágám, ne sírj –ölelt magához Karen

-         Miért ilyen? Miért nem tud szeretni úgy, ahogy te Liam-et? –mondtam sírástól hüppögve

-      Nem tudom, de ne sírj. Rossz így látni –mondta és a hátamat kezdte simogatni, miközben nyugtató szavakat suttogott

A következő pillanatban, Liam rohant le az emeltről és mikor meglátott, a szemében megbánást láttam. 

-         Fiam, gyere, menjünk ki beszélgetni –hívta Geoff

-         De…rendben –adta be a derekát 

Amíg engem Karen megnyugtatott odabent, addig Geoff és Liam is átbeszélték a dolgokat. Geoff mindent elmondott a fiának, aki eléggé kiborult. Anyával eddig sem volt a legjobb a viszonyunk, de most minden a lehető legrosszabbra fordult. Nem gondoltam volna soha, hogy képes kitagadni otthonról, mert a saját életemet merem élni. Karen további fél óráig vigasztalt, mire abbahagytam a sírást. Közben a fiúk is bejöttek, de felmentek Liam szobájába, jobbnak látták, ha most hagyják, hogy Karen nyugtasson meg. Még Brit is aggódott értem, ahogy a kanapén ülve sírtam, ugyanis odajött hozzám, és a lábamat kezdte el kis mancsával piszkálni, hozzá pedig nyüszített. Sírástól elcsukló hangon nevettem fel, és emeltem fel az ölembe. Brit megnyaldosta a kezemet és befészkelte magát az ölembe. 

-         Jobban vagy? –kérdezte aggódó tekintettel Karen

-         Igen, már jobb. Köszönöm, hogy vagy nekem –néztem rá, miközben Brit fejét simogattam

-   Drágám, nincs mit köszönnöd. Kiskorod óta ismerlek, olyan vagy számomra, mint a negyedik gyerekem –mosolygott rám

-         Azt hiszem, te mindig jobban a gondomat viselted, mint a saját édesanyám –hajtottam le a fejemet

-     Mondanám, hogy ne haragudj édesanyádra, de ezzel a viselkedésével messzire ment –rázta meg a fejét

-         Nem értem miért csinálja, miért jó ez neki. –simogattam tovább Brit-et

-     Nem tudom drágám, de minden rendbe jön. Liam és mi is melletted vagyunk –simított végig a hajamon

-         Köszönöm –mosolyodtam el halványan

Erre Karen magához ölelt szorosan, és éreztem, ahogy egy puszit ad a fejemre. Megnyugtatott a közelsége és kedvessége. 

Az emeletről pár perc múlva Geoff jött le. 

-         Hogy vagy? Sikerült megnyugodnod? –kérdezte kezét a vállamra téve

-         Igen, most már jobban vagyok. Most ha nem haragszotok, felmegyek Liam-hez –álltam fel

-         Dehogy is, menj csak. Már nagyon vár –mondta Geoff

Gyorsan szedtem a fokokat felfelé, majd mikor elértem Liam szobájához megálltam és nagy levegőt vettem, mielőtt benyitottam. 

Belépve láttam, hogy az ágyon ül, hátát a falnak döntve. Becsuktam az ajtót és a motoszkálásomra, felemelte a fejét. Lassan odalépkedtem az ágy mellé és leültem az ágy szélére. Nem tudtam, hogy mi zajlik le benne, hogy mit gondol a történtek után. 

-         Nem jössz ide? –kérdezte felém nyújtva a kezét 

Habozás nélkül fogtam meg a kezét, és másztam fel mellé. Karjával átölelt és magához húzott szorosan. 

-         Hogy vagy? –kérdezte 

-         Már jobban. Anyukád nagyszerű ember –mondtam

-   Nem gondoltam, hogy az irántad érzett szerelmem ekkora bűn lenne –mondta és összekulcsolt ujjainkat nézte meredten

-         Akkor az én irántad érzett szerelmem is bűnös –mondtam

-         Nem tudok és nem is akarok nélküled élni, de úgy tűnik, ez túl nagy álom –mondta meg se hallva a szavaimat

Megelégeltem makacsságát és kihúzva a kezemet az övéből, szembe beleültem az ölébe. Kezeimbe fogtam az arcát, így magamra vonva tekintetét. 

-         Jól figyelj rám. Már másodszor adnám fel akár az életemet is azért, hogy veled lehessek. Anya soha nem viselkedett anyaként. Nem mondom, nem estek jól a szavai, de az jobban fáj, ahogy rólad vélekedik. Szeretlek, és ha ez nem tetszik neki, akkor legyen. Elköltözöm otthonról. A saját lábamra állok. –mondtam

-         Mindenek ellenére még mindig velem szeretnél lenni? –kérdezte

-         Hát persze, te butus. De persze, ha te nem akarod, megértem. Valószínűleg, Danielle is ki fog akadni és balhézni fog –hajtottam le a fejemet

-         Azt hiszem édesanyád személyében, már megtapasztaltuk a legrosszabbat. –emelte fel a fejemet

-         Lehetséges. Most már csak szereznem kell egy átmeneti szállást –mondtam

-         Mi? Hiszen van hova menned –mondta

-         Tessék? –néztem rá megütközve

-         Hmm ilyen hamar elfelejtetted, hogy van egy közös lakásunk? –simított végig orrával, az orromon

-         Oh, erről teljesen megfeledkeztem. –néztem rá bűnbánóan

-         Látom. Nyugodtan költözz be abba a házba. Vagyis költözzetek, mert gondolom Jane is megy akkor –mondta

-         Nem zavarna? –kérdeztem

-         Jaj dehogy is! –mondta és közelebb húzott az ölében

-         Imádlak! –adtam egy puszit a szája szélére

-         Ez esetben többet kérnék, ha már ilyen hős vagyok –mosolyodott el féloldalasan

-         Ez kínzás –tettem a kezemet az arcom elé

-         Héé ne bújj el! –nevetett fel és elhúzta a kezeimet

Fejemet rázva dőltem neki a vállának és igyekeztem nem elvörösödni teljesen. 

-         Mit gondolsz, a többiek jól vannak? –kérdezte Liam

-         Jézusom! Róluk teljesen meg is feledkeztem! –pattantam fel 

Gyorsan a telefonom után kutattam és hívtam Jane-t

-         Szia, Sam mi újság? –kérdezte

-         Jane! Anyum nem járt a házban? –kérdezte

-         Nem, miért? Valami baj van? –kérdezett vissza

-         Ami azt illeti igen. El kéne jönnötök onnan –mondtam

-         Mi? Miért? –hadarta

-  Majd később elmondom. Tömören annyi, hogy összevesztem anyuval és kidobott otthonról –magyaráztam

-         Micsoda? De akkor most mi lesz? –kérdezte

-         Gyertek el Wolverhamptonba és elmagyarázok mindent. –mondtam

-         Rendben. Vigyem a cuccaidat? –ajánlotta fel

-         Azt nagyon megköszönném, ha elhoznád minden cuccomat –mondtam hálásan

-         Jól van. Akkor összepakoljuk a cuccokat és indulunk. Majd hívlak –mondta

-         Rendben. Vigyázzatok magatokra –mondtam

-         Meglesz. Szia! –tette le a telefont 

Ledobtam a telefont az ágyra, mire Liam hátra döntött az ágyon és átkarolva mellém feküdt, fejét a hasamra hajtva. 

-         Nem akarlak elveszíteni. Mindig melletted szeretnék lenni, örökké szeretni –mondta váratlanul

-         Ahogy én is –simogattam a haját 

Felemelte a fejét, feljebb húzódott hozzám és szenvedélyesen megcsókolt. Szorosan bújtunk össze az ágyon, és miközben Liam-et lassan elnyomta az álom, arra gondoltam, hogy vajon még mennyi támadás vár ránk a jövőben.

17. rész

Sziasztok! Húú azt hiszem sikerült nagyon elhanyagolnom ezt a blogomat amiért bocsánatkéréssel tartozom. De mos már igyekszem ide is ugyanúgy rendszeresen részt hozni, mint a másik blogomra :) Ahogy azon is kisebb alakítások voltak, úgy itt is lesznek, csak még egy kis türelmeteket kérem :)
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást az új részhez és várom véleményeiteket :)

Puszi 

Betti xx

Vacsora alatt végig Liam és Karen szavai jártak a fejemben. Minden olyan kusza lett hirtelen. Nem tudtam, hogy mi lesz ennek a vége. Hogy Liam vajon szakít-e Danielle-l és ha igen vajon ő hogy fogja fogadni. Vagy Liam. Vajon túl fogja tudni tenni magát rajta? Hiszen mégis csak 3 éve már együtt voltak. Gondolataimból Brit zökkentett ki, aki a lábamat választotta magának alvóhelyül. Elkezdte a kis mancsával piszkálni a lábamat, mire felvettem az ölembe. Addig forgolódott és fészkelődött, míg lefeküdt és békésen aludni kezdett. 

-         Ne lepődj meg, ez jó szokása –nevetett Geoff

-         Mindig valaki ölében alszik? –néztem fel rájuk

-         Igen. Még eléggé kicsi és félni kezd, ha egyedül marad –magyarázta Geoff

-         És ha te nem vagy itt kivel alszik? –sandítottam Liam-re

-         A nővéreimmel. Ruth-ról ha akarnád, se tudnád levakarni, annyira ragaszkodik hozzá –nevetett Liam

-         Értem, nem is tudtam, hogy még itthon laknak. Őket tényleg ezer éve láttam már –mondtam

-         Jelenleg Londonban vannak, a hétvégére jönnek majd vissza –mondta Karen

Az este további felében sokat kérdezgettek a fősulis életről, illetve arról, hogy milyen Manchaster-ben élni. Azután pedig Geoff érintett kényes témát, mikor megkérdezte, hogy van-e barátom. Ezután pedig Liam-et faggatta Danielle-ről. Itt már gyorsan felkaptam a tányéromat és kimentem a konyhába. Nem akartam a beszélgetés ezen részénél jelen lenni. Elmosogattam a szennyes edényeket, míg Brit a lábam mellett ült és engem lesett. Egy ízben megsimogattam a fejét, mire vizes lett és megrázta a bundáját, majd visszament az ebédlőbe. Miért volt minden ilyen nehéz és bonyolult. Nemsokára Liam jelent meg mellettem, aki a tányérokat kezdte el törölni. Nem néztem fel rá, de éreztem, hogy engem néz. 

-         Miért jöttél ki? –kérdezte

-         Úgy gondoltam jobb, ha ezt ti beszélitek meg –mondtam

-         Mintha ez nem tartozna rád. Bár semmi újat nem mondtam egyiknek sem, mint kiderült. –mondta

-         Ha apud is olyan tájékozott volt, mint anyud akkor nem csodálkozom –mondtam

-         Beszéld veled anya? –kérdezte

-         Igen, a fürdőben. Mondta, hogy mindig is tudta, hogy…hogy engem szeretsz –motyogtam

-         A pillanat mikor mások jobban tudják, hogy mit érzel, mint te magad –dőlt neki a konyhapultnak

-         Valószínűleg Anyudék jobban tudják, hogy mit érzünk, mint mi magunk –tettem a szárítóra az utolsó tányért

-         Lehetséges. De támogatnak minket. –mondta

-         A szüleid mindig tüneményes emberek voltak –töröltem meg a kezemet

-         Csak azt szeretnék, ha boldog lennék. És én veled vagyok boldog –húzott a karjaiba

Lehunytam a szememet és nagyot sóhajtva hajtottam a fejemet a vállára. Liam mindig is az életem része volt kisebb nagyobb megszakításokkal. Mindig elszakadtunk egymástól, de mindig vissza is tértünk egymáshoz. Olyan volt ez akár egy körforgás, amely mindig összehozott minket. 

-         Min gondolkodsz? –simított végig az oldalamon

-         Azon, hogy valahogy mindig újra összehoz minket a sors. –karoltam át a nyakát

-         Igaz, mintha egymásnak lennétek szánva –szólalt meg mögöttünk Geoff

Ijedten néztem hátra és el akartam húzódni Liam-től, de ő nem engedett. Finoman bokán rúgtam, mire ő lágyan megcsókolt. Geoff csak mosolyogva nézett minket. 

-         Későre jár fiatalság, jobb ha elteszitek magatokat mára –mondta majd kiment a konyhából

-         Én hol fogok aludni? –kérdeztem Liam-től felfelé a lépcsőn

-         A szobámban –mondta nemes egyszerűséggel

-         De…ez nem lenne jó helyes –álltam meg a szobája ajtajában

-         Miért? –fordult felém

-         Mert neked még mindig… -kezdtem, de kezét a számra tapasztotta

-         Egyetlen helyen aludhatsz, a karjaimban. Sehol máshoz –puszilta meg az orromat

-         Makacs vagy –sandítottam fel rá az ajtófélfának dőlve

-   Mondták már. De most legalább bármikor megölelhetlek, megcsókolhatlak vagy bármi mást. –kacsintott rám

-         Perverz vagy Payne! –vágtam hozzá az egyik díszpárnát

-         Dehogy, csak gyönyörű a szerelmem –jött közelebb

-         Még jó hogy van kire fogni –néztem fel rá

-     Szerintem is szuper –mondta és a kezembe nyomott egy nagy törülközőt, az egyik pólóját és egy boxert.

-         Köszönöm. –álltam lábujjhegyre és adtam neki egy puszit

Elmosolyodott, majd lefeküdt az ágyra, ölébe húzva a laptopját. Belépve a fürdőbe leraktam a ruhákat a szekrényre, és a tükör elé álltam. Felnézve, mintha nem magamat láttam volna. Amióta ismét felbukkant Liam az életemben, nem sokat aludtam. Folyton rá gondoltam, hogy a nagy elhatározásom ellenére, ismét ugyanabba a hibába estem. Közel engedtem magamhoz és nem tudom, miként fogom túlélni, ha megint csalódás lesz a vége. Elővettem a zsebemből egy hajgumit majd összefogtam a hajamat a fejem tetején. Levetettem a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Jó érzés volt a meleg víz, ahogy végigfolyt a testemen, elmosta minden gondomat. Amiből mostantól jócskán ki fog jutni. Főleg ha megjelennek a képek. Liam-nek és nekem is lesz bőven magyarázkodni valónk. Abban is biztos voltam, hogy a szüleim nem fogják jó szemmel nézni, hogy Liam és köztem bármi is van. Már hallottam szinte, hogy mekkora szégyen, amit műveltem, hogy egy párkapcsolatban lévő fiúval kezdtem. Hogy ezt fogják mondani, afelől nem volt kétségem. Nagyot sóhajtottam, és inkább agyalás helyett lefürödtem gyorsan. Törülközőben léptem ki a zuhany alól majd átdörzsöltem a hajamat. Belebújtam a kapott boxerbe, és pólóba, aminek Liam illata volt. Lehunyt szemmel szagoltam meg, és így még érezhetőbb volt. Épp összeszedtem a ruháimat, mikor csörögni kezdett a telefonom. Kint hagytam a táskámban, így nem nagyon siettem. Komótosan léptem be újra Liam szobájába, aki az ajtó nyílására felkapta a fejét és odébb rakta a laptopját. 

-         Csörgött a telefonod –mondta

-         Hallottam, mindjárt megnézem ki az –túrtam bele a táskámba

-         Addig megyek lefürdök –mondta és egy gyors puszi után eltűnt a fürdő ajtaja mögött

Nagy nehezen sikerült előkotornom a telefonomat és láttam, hogy anya keresett. Végigdőltem az ágyon és benyomtam a hívó gombot. 

-         Szia, kicsim –vette fel a telefont

-         Szia, anya, mi újság? –kérdeztem

-         Csak hallani akartam a hangod és tudni, hogy minden rendben –mondta

-         Persze, minden rendben van. –mondtam

-         A többieknek sikerült végül elférniük? Nincs semmire szükségetek? –sorolta kérdéseit

-         Tökéletesen elférnek, és szerintem nem szenvednek semmiben hiányt –motyogtam

A beszélgetés ezután úgy folytatódott, hogy anyuék meséltek az utazásról, míg én néha megeresztettem egy „aha-t” meg egy „szupert”. Nem nagyon érdekelt soha az üzleti útjaik, hogy éppen kiről tudnak pénzt leakasztani, üzlet címszó alatt. A vége felé azonban feltett egy fogós kérdést.

-         A kollégiumban vagy? Olyan nagy a csönd körülötted –kérdezte

-         Nem ott vagyok –mondtam

-         Hát akkor? Hol vagy kislányom? –kérdezte gyanakvóbban

-         Liam szüleinél –mondtam őszintén

-         Hogy hol? –hallottam a hangján, hogy nem tetszik neki

-     Elhívott magához Andy, hogy segítsek neki, elkísért Liam is, és eljöttünk meglátogatni a szüleit –magyaráztam

-         De ugye, nem alszotok egy szobában? –kérdezte

-         Nem, nem alszunk egy szobában. –hazudtam

-         Akkor te hol alszol? –faggatott tovább

-         Nicola régi szobájában –vágtam rá gondolkodás nélkül

-         Rendben, de nem tetszik, hogy szó nélkül elutaztál. Az meg még kevésbé, hogy Liam-el kettesben –mondta

-         Anya! Liam régi jó ismerősöm! –kezdtem, de ő letorkolt

-         Aki gyerekkorod óta szerelmes beléd! Nem normális, hogy egy nála fiatalabba szerelmes! –kiabálta türelmét vesztve

-         Nem vagyok kisgyerek! Liam meg nem rossz ember! –ültem fel az ágyon

-     De barátnője van! Hogy lehet jó pár számodra, ha már az előző barátnőjét is megcsalta? Veled! –mondta

-         Visszaélsz azzal, hogy megbíztam benned! –álltam fel dühösen

-         Miért? Ez az igazság! Nem akarom, hogy köztetek legyen bármi is! Nem megbízható és…-hadarta

-         Anya, elég! –vágtam közbe

-         Nem nyitok ebből vitát! –mondta

-       Ahogy én sem! Nem fogom hagyni, hogy rosszakat mondj róla! Ez az én életem, az én döntésem! –mondtam és kinyomtam a telefont 

Ezt nem hiszem el, hogy mondhat ilyet arról a fiúról, aki többet törődött velem, mint ők maguk? Ha nincs Liam akkor kicsiként otthon gubbasztottam volna egyedül, miközben azon sírdogálok, hogy senki nem szeret. Nem ismeri Liam-et, nem tud róla semmit! Vagyis…egy pillanat! Anya tudta, hogy Liam szerelmes belém! Tudta és….és ezért küldött el bentlakásos suliba! Hát ezt nem hiszem el! Most már mindent értettem! Anyu megtudta, hogy Liam belém szerelmes, és mikor látta, hogy én is nyitok felé, eltávolított. Kényelmes megoldást választotta. Én idióta! Hogy nem jöttem rá korábban. Tehetetlen dühömben belerúgtam az ágy szélébe, amivel csak annyit értem el, hogy megfájdult a lábam. Hallottam, ahogy Liam elzárja a vizet a fürdőben, és tudtam, hogy hamarosan visszajön a szobába. Ledobtam a telefonomat az ágyra, és leosontam a konyhába. Nem akartam erről Liam-el beszélni, nem akartam neki fájdalmat okozni, drága édesanyám szép szavait elismételve. Öntöttem magamnak, egy pohár narancslevet és leültem az egyik székre. A percek teltek és felocsúdtam bambulásomból, feltűnt, hogy Liam nem jött még le, hogy megkeressen. Elmostam a poharamat és visszaindultam a szobájába. Belépve láttam, hogy az ágyon ül és a telefonját nézi meredten. Kérdőn léptem oda hozzá, és térdeltem le elé. Nem szólt semmit, csak odaadta a telefonját.

Egy üzenet volt megnyitva, amit anya küldött neki!

„Maradj távol a lányomtól, ezt már régen elmondtam egyszer, most ismét! Nem vagy hozzá való! Most mondtam el utoljára! Nem akarlak a közelébe látni! Carol”

Döbbenten pislogtam a kijelzőre és hihetetlen harag fogott el. Legszívesebben felhívtam volna anyut, hogy megmondjam neki a véleményem, de mikor Liam arcára néztem, úgy döntöttem ezzel ráérek még később is. 

-         Hé, ugye nem veszed komolyan, amit írt? –kérdeztem

-         Én….nem tudom –temette kezébe az arcát

-         Ne csináld ezt! Liam figyelj rám, kérlek! –simítottam végig a haján mire felemelte a fejét

-     Te is tudod, hogy nincs igaza. Ráadásul nem szólhat bele az életembe. Melletted akarok lenni, és melletted is leszek, még ha ez neki nem is tetszik –mondtam

-         De akkor megharagszanak rád –nézett rám

-         Nem érdekel! Egy valamit tudok, és az az amit irántad érzek –simogattam meg az arcát

Láttam rajta, hogy ellenkezni akar, hogy mondana még valamit, de felálltam és felhúztam őt is magammal. 

-         Gyere feküdjön le aludni –dobáltam le a párnákat

Kérdőn nézett rám, de követte a példámat. Bebújtam a jó meleg ágyba, és odébb húzódtam, hogy befeküdhessen mellém. Halvány mosoly jelent meg az arcán, mikor szorosan hozzá bújtam a takaró alatt. Fejemet a mellkasán pihentettem, lábaink egymásba fonódtak, és a kezemmel a derekát karoltam át. Olyanok voltunk akár egy kirakós tökéletes egymásba illő darabkái. 

-     Ne foglalkozz azzal, hogy mit mond anyum vagy akárki más. –mondtam miközben az ujjammal a mellkasán rajzoltam apró köröket

-         Sokan fognak minket még támadni, úgy érzem –sóhajtott egyet

-         Ha nem akarod ezt az egészet, még visszakozhatsz. Senki nem tud rólunk, csak a szüleid –mondtam

-   Soha! Nem érdekel hányan fognak elítélni, veled akarok lenni! Szeretlek és most nem foglak elengedni! –mondta én pedig egyetlen szót fogtam fel az egészből

-         Én is szeretlek –emeltem fel a fejemet 

Liam először meredten nézett rám, majd elmosolyodott és egy lágy csókot adott. Ajkai érintése az enyémen a világ legédesebb dolga volt. Mikor elhúzódott lebiggyesztett szájjal néztem rá. 

-         Jó éjszakát kicsim –puszilta meg nevetve a homlokomat mire én is elmosolyodtam

-         Jó éjszakát neked is –bújtam szorosabban hozzá