12. rész

A többiek közte és köztem jártatták a tekintetüket, majd Jane megmentette a helyzetet azzal, hogy odament hozzá. Én képtelen voltam rá. Megeresztettem egy mosolyt és egy „sziát”. Ennél többre nem volt erőm, ugyanis féltem, attól, hogy ha ismét a szemébe nézek, megtörök. Szerencsére a többiek sem erőltették így Harry gyorsan bal oldalról átkarolt és mesélni kezdett. Hálásan néztem rá és hallgattam a mondókáját, hogy mi minden történt velük az elmúlt két évben. Szerencsére gondoltunk arra, hogy ennyi ember nem fér be egy kocsiba, így elhoztuk a családi kocsit – ami szintén Range Rover volt, enyhe mánia – és így kényelmesen elfértünk. Egész úton a fiúk mesélését hallgattuk, azonban akárhányszor a visszapillantóba néztem mindig Liam tekintetével találtam szemben magamat. A sokadik alkalom után inkább az oldalsó tükröket néztem, kezdtem ugyanis kényelmetlenül érezni magam. Engem nézett kitartóan és ez már zavart. Végig bennem volt az a kellemetlen érzés, hogy nem úszom meg ennyivel a dolgot. Áldottam az eszemet, mikor úgy döntöttünk, hogy mi inkább nem tartunk velük. A házhoz érve követtem Janet és leparkoltam mellé a garázsunk elé. Lassan kifújtam a levegőt és kivéve a slusszkulcsot kiszálltam a kocsiból.

- Nos akkor üdv itthon –álltam meg a többiek mellett

- Szép ház! Hasonlít kicsit a Wolverhamp... –kezdte Rebecca de, elharapta a mondatot

- Valóban hasonlít rá. Anya ragaszkodott hozzá, hogy hasonlítson rá. –mondtam

- Anyud? Azt hittem, hogy... –nézett rám Hannah

- Hogy én? Dehogy, semmit nem akartam, ami arra emlékeztet. Na gyertek, menjünk be –mondtam és az ajtóhoz léptem

Perceken belül hatalmas lett a felfordulás a nappaliban, a sok bőröndtől és táskától mozdulni nem lehetett.

- Szóval mivel heten vagytok párokban kell aludnotok ha nem gond. Illetve valaki a nappali kanapéjára kényszerül –hadartam

- Nem gond –mondták kórusban

- Akkor Niall és Hannah illetve Rebecca és Zayn a ti szobátok az emeleten van balra. Közös fürdője van a két szobának, de remélem, ezt meg tudjátok oldani –néztem rájuk

- Sima ügy lesz –kacsintott Niall

- Ti nem tudom, hogy gondoltátok. Louis és Harry esetleg együtt? A hírhedt Larry Stylinson sejtem, hogy együtt akar lenni –mondtam bujkáló mosollyal

- Senkinek nem adom az én bonyorkámat –ölelte át Louis Harryt

- Igen, gondoltam. A ti szobátok lent van a földszinten, a könyvtárszoba mellett. –magyaráztam

Jane kimentett attól, hogy Liamhez kelljen fordulnom, mert gyorsan átvette a szót.

- Sajnos Liam akkor neked kell itt lent aludnod. Remélem nem baj –nézett rá nagy bűnbánó szemekkel

- Dehogyis. –mosolygott

- Remek! Te leszel a mi házőrző mackónk! –ugrott a hátára Louis

- Még mindig nem vagy pehelysúlyú csak úgy mondom –nevetett fel

- Én is szeretlek plüssi –szállt le róla

Erre mindenki elnevette magát.

- És ti hol fogtok aludni? –nézett ránk Zayn

- Hát az úgy volt... –vakarta a tarkóját zavartan Jane

- Mi a kollégiumi szobánkban leszünk –böktem ki

- Tessék? –hördült fel mindenki egyszerre

- Nem is férnénk el annyian itt –mondta Jane zavartan

- De nem azért jöttünk, hogy ti ne legyetek itt! Velünk! –fakadt ki Hannah

- Közel a kollégium! Kocsival negyed óra alatt ide érünk! –bizonygattam

- Kizárt! Vagy ti is itt lesztek, vagy beköltözünk a kollégiumba! Mindannyian! –mondta Zayn

- De... –kezdtem

- Nincs vita! –lépett mellém Harry

- Jó rendben. Bár még nem tudom, hogy miként oldjuk meg –adtam meg magam

- Jane simán elfér Louis mellett! Majd én beköltözök a könyvtárba! –mondta Harry

Oldalra pillantottam és láttam, hogy szegény Jane teljesen elsápadt.

- Nem szükséges! Majd mi ketten megyünk a könyvtárba –mondta Jane

- Én őszintén jobb szeretnék veled aludni. Harry túl hangosan horkol –nézett a barátnőmre nagy szemekkel

- Rendben –motyogta

- Sam akkor te... –kezdte Louis

- Elférünk ezen a kanapén ketten is –mondta Liam

Mi? Na nem! Kizárt, hogy én Liammel aludjak egy kanapén! Körbenéztem a többieken és a lányok könyörgő, tekintete megtört.

- Legyen. –bólintottam de nem néztem Liamre

- Akkor ezt meg is beszéltük! –csapta össze a kezeit Niall

- Apropó! Vigyázzatok a szobáinkra! Ti kaptátok meg azokat az emelten –figyelmeztette a Zayn és Niall párosokat Jane

- Nem lesz gond ne aggódj –nyugtatta Hannah

- Viszont nekünk most akkor vissza kell menni a kollégiumba. –mondtam

Erre sok értetlen tekintettel találtam szembe magamat

- Minden holmink ott van. Ha azt akarjátok, hogy itt legyünk szükségünk van azokra –magyaráztam

- Ááá már értem! –bólintott Louis

- Kaja van? –kérdezte nagy szemekkel Niall

- Persze. Bevásároltunk nektek és gondoltunk rád is –nyugtatta meg Jane

- Oh de jó! –ölelt meg minket és berohant a konyhába

- Minek rohant be, ha nem is tud főzni? –néztünk egymásra

- Mert Harry és Liam már bent van a konyhában. Gondolom ment megnézni, hogy mit alkotnak a fiúk –magyarázta Zayn

- Értem. Nos akkor mi mentünk, majd jövünk –indultunk meg

- Aztán siessetek! –ölelt meg Rebecca és csatlakozott a többiekhez

Kilépve az ajtón Jane és én sokatmondóan összenéztünk.

- Ennyit arról, hogy szépen elkerüljük őket! –morogtam beszállva a kocsiba

- Gyönyörűen elintéztek mindent –csatolta be magát Jane

- Ezért még a lányok kapni fognak! Nem elég, hogy rávettek maradjunk itt velük, még aludjak is egy ágyon Liammel! –folytattam a morgolódást

- Ez tényleg szívás –húzta a száját

- Bár tehetnék valamit, de akkor meg bűntudatot keltenek bennem –fordultam ki az utcánkból

- Hát hívd el Jamest estére. Biztos eljönne és segítene távol tartani Liamet tőled. Már ha ennyire nem akarsz a közelébe kerülni –vonta meg a vállát

- Jane! Ez remek ötlet! –kaptam fel a fejemet

- De előre szólok, ennek se fognak nagyon örülni! –figyelmeztetett

- Rávettek minket arra, hogy maradjunk. Elintézték, hogy Liammel kelljen aludnom! Ez a legkevesebb –mondtam

- Na igen –bólintott

A kollégiumba érve első dolgom volt megkeresni Jamest. Szerencsére a szobájában találtam és kisebb győzködés után sikerült is rávennem.

- Ne segítsek valamiben? –ajánlotta fel bekukkantva a szobánkba

- Ha nem nagy kérés, akkor segíthetnél elvinni a cuccainkat. Ennyi nem fér be a kocsiba –vakarta a fejét Jane

- Azt tényleg megköszönnénk –néztem rá

- Semmi gond. Mutassátok, meg mit vihetek –mosolygott

- Azt a két bőröndöt már viheted is –mutattam a mellette lévő két nagy piros táskára

- Rendben –felemelte és már ment is le

Folytattuk a pakolást és hamar meg is lett minden, amire szükségünk lehet.

- Ugye tudod, hogy nagy eséllyel Liam féltékeny lesz? –kérdezte a lépcsőn lefelé Jane

- Már miért lenne az? Barátnője van és semmi közünk egymáshoz –csuktam be az ajtót

- Tudod, hogy értem –nézett rám sokatmondóan

- Nem, nem tudom. És hidd el nem is, akarom! Lezártam azt az egészet! Kérlek, tegyél te is így! –fordultam felé

- Ahogy akarod –tette be hátra a táskáját

Miután minden táskát és bőröndöt bepakoltunk a kocsikba elindultunk a házunkhoz. James pedig mögöttünk jött, mivel nem tudta az utat a házhoz. Negyed óra múlva meg is érkeztünk és már épp a táskákat pakoltuk kifele, mikor Zayn, Harry és Niall jött ki.

- Ne segítsünk? –kérdezte Harry

- Parancsolj –nyújtottam át neki két táskát

- Mit pakoltatok ebbe? Hullákat? –nyögött fel

- Ha sokat panaszkodsz a te hullád, kerül bele –kiáltottam utána

- Mindig tudtam, hogy szeretsz –kacsintott rám és bement

- Lökött –ráztam meg a fejemet

Hála a fiúknak hamar becipekedtünk, szegény James meg állt az ajtóban mivel megfeledkeztünk róla. Gyorsan beljebb tereltem a lakásban és bemutattam a többieknek.

- Pontosan ki is ő? –kérdezte Louis

- Az egyik csoporttársunk. Még Elea...-kezdte Jane de elhallgatott a mondat közepén

Nem lett volna tanácsos pont Louisnak mesélni, az Eleanorral való találkozásainkról.

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket –mondta mosolyogva James

- A lányok barátja a mi barátunk –mosolygott Rebecca

- Nem baj, ha itt maradna ő is? –nézett körbe a többieken Jane

- Egyáltalán nem. Legalább erősödik a férfi többség –mondta Harry

- Úgy beszélsz, mintha eddig nem ti lettetek volna többségben –böktem meg

- Csak egy fővel! Most már kettővel! –vigyorgott

- Na menjünk, inkább nézzük meg mit kreáltatok a konyhában –mentünk a konyhába

Amint kiderült Liam és Harry nagyon ügyes szakácsnak bizonyult. Legalábbis milánói makaróni elkészítése terén nagyon tehetségesek voltak. A lányokkal neki álltunk még egy-két fogást elkészíteni, addig a fiúk leültek a nappaliban. Örültem, hogy James jól elvolt a fiúkkal és nem „nézték” ki. Ahogy Jane megjósolta Liam elég sötét pillantásokkal méregette Jamest. Ezt persze nem akartam megosztani vele, mert megkaptam volna az „én megmondtam” szöveget.

Vacsoránál is remek hangulat volt és a fiúk szája be sem állt. Meséltek a turnéról, a videók forgatásáról, nyaralásról és az egymás ellen elkövetett csínyekről. Mikor azt mesélték, hogy Liam és Zayn letépte Harryről az inget egyik koncerten, mindenki kifeküdt a nevetéstől. Szegény Harry rendesen elvörösödött, amitől még aranyosabb volt.

- Ugyan sose bánd. Biztos sokan élvezték a látványt –mondtam vigyorogva

- Főleg Louis! –nevetett Niall

- Mit mondhatnék? Az én csajom –karolta át Harryt

- Jesszus ne! –nevetett fel mindenki

- Aztán ha el akartok tölteni pár órácskát kettesben éjszaka, szóljatok! Ne mellettem csináljátok! –mondta Jane

- Perverz! –kiáltott fel a két fiú

- Csak elővigyázatos! –vágott vissza

- Jogos –néztek össze

- Bolondok –nevetett Zayn

- Szólalt meg az értelmes! –nézett rá Harry

- Az Liam! –mutatott az asztal végében szótlanul ülő fiúra

Rápillantva összeszorult a szívem. Jobb lett volna mosolyogva, önfeledten bohóckodva látni, mint úgy szótlanul gubbasztani a székén. Nem bírtam megállni, hogy ne szóljak hozzá.

- Minden rendben? –kérdeztem most először ránézve

- Mi? Persze, minden rendben –mondta és mosolyt erőltetett az arcára

- Hú ez rosszabb volt, mint Jane vicsorgása, mikor meglátta, hogy mit kapott tőlem a születésnapjára –mondtam

- Miért mit kapott? –emelte fel a fejét

- Egy felnőtt méretű kezeslábast, amire az volt írva: Gratulálok! 2 éves lettél! –mondta Jane

Szerencsére ez elérte a várt hatást és Liam elnevette magát. Végre! Ezután mindenki visszatért a tányérja fölé – Louis persze Harryhez – és befejeztük a vacsorát.

- Köszönöm –mondta halkan Liam

- Mégis mit? –kérdeztem

- Hogy megnevettettél. –mondta és halványan elmosolyodott

- Nincs mit megköszönni. Olyan elárvultan ültél ott –mondtam és felállva kivittem a tányéromat

Nekitámaszkodtam a mosogatónak és képzeletben a fejemet vertem a falba. Ennyit arról, hogy kerülni fogod őt Sam! Ügyes vagy! Kikotortam a maradékot és bevittem a desszertnek szánt epres fagyit. Az este nagyon kellemes volt és még az is kiderült hogy James Louis mása, ugyanis egyformán lököttek voltak. Ami abban nyilvánult meg, hogy lelkes beszélgetést folytattak arról, hogy egy répa telek megvétele mennyibe kerülhet esetlegesen.

A ház végül éjfél után csendesedett csak el, mikor már Hannah és Jane elaludtak a fiúk ölében. Akkor Liam mindenkit ágyba parancsolt, mondván hosszú napuk volt és mindannyian fáradtak. Nekem ehhez fűlött a legkevésbé a fogam, ugyanis ez azt jelentette, hogy kettesben maradok Liammel. Fürdés után mindent csináltam csak hogy ne kelljen a nappali közelébe kerülnöm. Sajnos ezt sem húzhattam a végtelenségig, főleg az után, hogy mindenki lefeküdt aludni. Azt reméltem, hogy Liam is így tesz, de nem. Mikor beléptem a nappaliba ébren találtam a laptopjával az ölében. Gyorsan bebújtam a takaró alá és a kanapé másik végébe kucorodtam be, háttal neki. Próbáltam minél hamarabb álomba merülni, de a jelenléte még mindig hatással volt rám. Behunyt szemmel hallgattam, mit csinál és mikor hallottam, hogy a fotelbe rakja a laptopját, kicsit megkönnyebbültem. Reméltem, hogy most már aludni fog ő is. Azt hiszem két év elteltével, ismét elmondhatom, hogy óriásit tévedtem. Megint! A kanapé kicsit nyikorgott mikor felém fordult.

- Alszol? –kérdezte suttogva

Úgy tettem, mint aki már alszik, hátha akkor feladja.

- Sam –szólalt meg ismét és ezúttal a vállamra rakta a kezét

- Persze, tudod én éber alvó, vagyok –nyitottam ki a szememet

- Bocsánat –motyogta

- Most már mindegy. –fordultam a hátamra

- Beszélhetnénk? –kérdezte

- Miről? –piszkáltam a takaróm szélét

- Kettőnkről –nézett rám

- Arról nem –mondtam

- Miért?

- Mert nincs olyan, hogy „kettőnk”! Csak te vagy meg én –magyaráztam

- Látom, még mindig nem változott meg a véleményed –fordult felém ültében

- Nem. És te is lezárhatnád végre –szuggeráltam tüntetőlegesen a takarómat

- Talán ha meghallgatnál. Elég furcsán zártuk le a dolgokat New Yorkban –mondta

- Semmit nem zártunk le, mert nem volt mit –ültem fel és most már ránéztem

- Én nem úgy emlékszem –nézett a szemembe

- Akkor valamire nagyon rosszul emlékszel –mondtam hűvösen

- Nehéz elfelejteni milyen volt téged a karjaimban tartva csókolni –mondta még mindig engem nézve

- Egyszeri alkalom volt, amit később meg is bántam –fordítottam el makacsul a fejemet

- Tudom, hogy megbántottalak, de ezt nem hiszem el. Ha megbántad és lezártad az egészet, akkor miért kerülsz? –tapintott rá a lényegre

- Képzelődsz –forgattam meg a szemeimet

- Valóban? Ide hívtad a csoporttársadat és úgy húztad a lefekvést, hogy az mindenkinek feltűnt nem csak nekem. –ült közelebb

- Nem értem. Mégis mire akarsz kilyukadni, mondd? –fordultam ismét felé

- Arra, hogy bár haragszol rám – amit teljesen megértek – nem vagyok közömbös számodra –jött még közelebb

- Azok után, hogy olyan szépen átvertél, ne hidd, hogy érdekelsz. Hallani akarod, mit érzek irántad? Rendben, tessék. Utállak! Bíztam benned, elhittem hogy tényleg érdekellek és lehet köztünk valami. Erre te visszatáncoltál Daniellehez! –fakadtam ki

- Azt hittem teszel valamit akkor –hajtotta le a fejét

- Nem miattad fogtam vissza magam.

- Hanem? –emelte fel a fejét

- Danielle miatt. Semmiről nem tudott és nem is tehetett róla. Mi értelme lett volna összetörni szegénynek a szívét, a reményét és a beléd vetett hitét? Hiszen neked csak egy kósza kisiklás voltam. Megszakadt volna a szívem, ha ő is összetörik a te felelőtlenséged miatt –feküdtem vissza

Le akartam végre zárni ezt a beszélgetést és csak a párnámba fúrni a fejemet miközben kisírom magam. Nem akartam, hogy Liam meglássa a könnyeimet. Azonban ismét pocséknak bizonyult az emberi ismeretem. Liam hátulról közelebb húzódott hozzám és gyengéden átölelt.

- Hagyj békén légy szíves! –motyogtam rekedten

- Haragudhatsz rám. Utálhatsz, de akkor sem csinálok úgy, mintha minden rendben lenne. –suttogta

- Liam kérlek –szorítottam össze a szemeimet

- Látod, mindig ezt csinálod, ha nem mondasz igazat. –törölt le egy könnycseppet

- Nem is –hüppögtem

- De igen. Gyere ide –mondta és megfordítva magához húzott

A fenébe is, hogy már megint elgyengültem. Azt hittem már túl vagyok rajta, hogy nem tud érdekelni, de tévedtem. A mosolya, a mogyoróbarna szempárja, a haja, az érintése, az illata mindene hiányzott. Ismét kirázott a hideg, ahogy a mellkasán feküdtem miközben ő lágyan a hátamat és a hajamat cirógatta.

- Ne sírj, kérlek –mondta lágyan

- Ne haragudj –töröltem meg a szemeimet

- Sam, ezért még mindig nem kell bocsánatot kérned –emelte meg a fejemet

- Van, ami sose változik –húztam el a számat

- Ez igaz. Eltelt két év, de te még mindig gyönyörű vagy –simogatta a hajamat

- És neked még mindig barátnőd van –feküdtem vissza

- Igaz. De most talán minden másként alakul

Felkaptam a fejemet és a könnyeimen keresztül felpillantottam rá. Most először néztem igazán rá és feltűnt, mennyire meggyötört az arca. Szemében fáradtság csillant és az arca komor volt. Észrevette, hogy őt nézem, mert rám nézett ismét.

- Tudom, nem vagyok valami szép látvány –dörzsölte meg a szemét

- Gondterheltnek tűnsz, de még mindig ugyanolyan tökéletes vagy –mondtam és behunytam a szememet

Liam szorosabban ölelt magához és egy puszit adott a fejemre.

- Jó éjszakát Sam!

- Jó éjszakát neked is Liam –karoltam át és hamar elnyomott az álom Liam karjaiban