2. rész

Az este azzal telt el, hogy minden holminkat ellenőriztük újra, nehogy valami otthon maradjon. Szerencsére minden be volt csomagolva, szóval eltehettük magunkat a másnapi utazásra. Los Angeles nem lesz egy rövid repülőút és én ezt az egy dolgot utáltam mindig benne. Nem szeretek repülni és hiába voltam már sokszor repülőn, mindig gyomorgörcsöm van felszállás előtt. Marad tehát a jól bevált módszer ami eddig mindig segített, zene a fülre és akkor elterelődik a figyelmem.

Másnap reggel hatalmas fejetlenség volt a lakásban mikor felkeltem. A szobában körbenézve hamar rájöttem, hogy én ébredtem fel elsőnek a lányok közül így gyorsan felöltöztem és lementem hátha tudok valamiben segíteni. Na és persze megnézni, hogy anyáék véletlenül nem-e jöttek át előbb. Mindkettő dologban negatív választ kaptam, már a kocsiba vitték ki a bőröndjeinket és a szüleim se kerestek. Ez van. Majd a reptérre befutnak. Épp fel akartam menni, hogy felkeltsem a többieket mikor csöngettek. Fáradtan csoszogtam az ajtóhoz és mikor kinyitottam Andy állt velem szemben, fülig érő mosollyal az arcán.

- Jó reggelt! –motyogtam

- Látom még álmos vagy –ölelt meg

- Kicsit. Minek köszönhető a korai látogatásod? –csuktam be az ajtót

- Gondoltam ha már anyudék nem jönnek el előbb, legalább egy rokon dugja ide a képét boldogítani téged! –ült le a fotelbe

- Ez igazán kedves gondolat. –dörzsöltem a szememet

- Most olyan vagy mint Harry –nevetett fel

- Mi? –néztem rá

- Semmi. Hogy álltok a csomagolással? –nézett körbe

- A lányok még alszanak, a bőröndök odakint a kocsiban egyszóval útra készen állunk –mondtam

- Mikor megy a gép?

- Ha jól tudom fél 12-kor –néztem az órára

- Akkor ideje lenne felkelteni a lányokat nem gondolod? 9 óra van és mire elkészülnek –mondta

- Ezzel azt akarod mondani, hogy a lányok tovább készülődnek? –néztem rá gyanakvóan

- Ugyan dehogy! Ismerek valakit aki fiú létére képes órákig készülődni! Csak nem akarom hogy késésbe legyetek! –állt fel

- Kimagyaráztad! –mentem fel az emeletre

Andy csak elnevette magát és kiment a konyhába egy kis nasi után szimatolva.

- Éhenkórász! –kiáltottam utána

Erre csak legyintett egyet és felvéve bűbájos mosolyát letámadta Hannah anyuját.

Az emeletre érve örömmel láttam, hogy már ébredeznek a lányok. Nem szerettem volna én lenni a mumus aki galádul felébreszti őket a legszebb One Directionos álmukból. Fél óra múlva már mindenki lent toporzékolt a nappaliban, miközben Andy a fotelben ülve kényelmesen majszolta a sütijét.

- El fogsz hízni! –ült le mellé Rebecca

- Én? Soha! Ne bánts épp eszek! –harapott bele egy újabb szelet sütibe

- Javíthatatlan vagy –vettem el egy szeletet a tányérjáról

- Hé!! Szerezz magadnak! –kiáltott fel sértődötten

- Belehalsz! –vigyorogtam rá és direkt előtte beleharaptam az elcsent sütibe

- Igen! –puffogott

- Ne veszekedjetek! Odakint van még egy egész tálcával! –simított végig Andy haján Jane anyukája

- Megnyugodtál? Nincs süti krízis! –mentem ki a konyhába

- De lehetett volna! –kiáltott utánam

- Lökött süti mániás –motyogtam magam elé

- Hallottam! –mondta

- Megnyugodtam, hogy a te hallásod is jó. –pakoltam pár szelet kekszes sütit az utazó dobozomba

A szülők úgy látták jobbnak, ha előbb kimegyünk a reptérre mondván mi várjunk inkább. Így 10 órakor Hannah könnyes búcsút vett a két imádott kutyusától és elindultunk a reptérre. Megérkezve a várótermet pásztáztam hátha meglátom anyuékat, de semmi. Annyira belemélyültem a nézelődésbe, hogy figyelmetlenségemben nekimentem valakinek. Visszanyerve az egyensúlyomat sűrű bocsánatkérések közepette igyekeztem összeszedni az elejtett táskákat.

- Ugyan semmi gond! –mondta egy kedves hang

- Nagyon sajnálom, csak elbambultam –mondtam és felnézve egy kedvesen mosolygó, barna hajú fiatalos hölggyel találtam szembe magamat.

- Tényleg semmi baj, balesetek előfordulnak. –mondta kedvesen

Kicsit elszégyelltem magam így csak mosolyogtam bambán.

- Te hova utazol, ha nem vagyok túl indiszkrét? –kérdezte miután minden táskáját visszaadtam neki

- Los Angelesbe a barátnőimmel. Nemsokára indul a repülőnk. –mondtam

- Akkor miért nem mész gyorsan vissza hozzájuk? –nézett rám

- Mert…mert a szüleimet kerestem. Azt ígérték itt lesznek –néztem megint körbe gyorsan

- Oh. Biztosan el fognak jönni. –bíztatott

- Valószínűleg a gép indulása előtt pár perccel befutnak –bólintottam

- Sebaj! Tegnap gondolom elbúcsúztatok már. –próbált felvidítani

- Nem. Dolgoztak –ráztam meg a fejemet

- Ha nem bánod én megölelnélek. Mintegy vigasztalásként –mondta

- Én oh köszönöm! –fogadtam el az ajánlatát

Nagyon kellemes volt ahogy megölelt és lágyan simogatta a hátamat. Megnyugtatott valahogy. Mikor elengedett már valamivel jobban éreztem magamat.

- Ne haragudj, még be se mutatkoztam! Jay vagyok –nyújtott felém kezet

- Én pedig Sam. Sam Samuels –fogtam vele kezet

- Szép neved van. Sam. –mosolygott

- Köszönöm. –mondtam már másodszor az elmúlt öt percben

- Nem is tartalak fel tovább, megyek megkeresem a fiamat meg a barátait. Lehet közben már a te szüleid is megérkeztek. –mondta

- Igen lehetséges. Még egyszer sajnálom, hogy önnek mentem és köszönöm –hadartam

- Nincs mit és légy szíves tegezz!

- Rendben. Akkor viszlát!

- Remélem találkozunk még. –mondta Jay és elindult az ellenkező irányba

Milyen elbűvölő asszony, hölgy. Nem is tudtam, hogy melyik lehet a kettő közül. Elindulva a többiekhez vissza, megpillantottam anyát és apát amint Hannah szüleivel beszélgetnek. Annyira megörültem, hogy megfeledkezve minden másról siettem oda hozzájuk. Szorosan megöleltem őket és már nem is haragudtam rájuk. Azonban sajnos az a fél óra hamar eltelt és el kellett búcsúznom tőlük. A búcsúzás kicsit érzelgősebbre sikeredett, mint ahogy terveztük, végül pedig már a szüleink zavartak fel minket a gépre, mert képesek lettünk volna lekésni.

Felszállva a gépre már nem keseregtünk, hanem bezsongtunk az előttünk álló út miatt. Egy teljes hónapig élvezhetjük Los Angeles minden csodáját. Megkerestük a helyeinket amelyek a gép hátsó részébe szóltak. Jane és Hannah középen foglalt helyet, míg Rebecca és én az ablak mellett kaptunk helyet. Épp pakoltam ki a telefonomat meg a sütit tartalmazó dobozomat, mikor Rebecca rángatni kezdte a dzsekim ujját.

- Mi az? –néztem rá

- Nem engedhetjük meg, hogy Jane és Hannah előre menjenek! –mondta kicsit ijedten

- Elárulnád miről van szó? A frászt hozod rám! –néztem rá rémülten

- Az ott!! –mondta és áthúzva az ő térfelére előre mutatott

Először nem értettem, hogy mire gondol aztán megláttam Jayt és mellette pár fiút amint épp lepakolják a cuccaikat. Már fordultam volna értetlenül Rebecca felé mikor a fiúk közül kettőt felismertem. Ők álltak tegnap a nappalim kellős közepén.

- Na igen ez felvet némi problémát – ültem vissza a helyemre

- Felvet némi problémát? –nézett rám felhúzott szemöldökkel

- Jól van na! Most azért nem kell kétségbeesni! –nyugtattam

- Ha felfedezik a fiúkat, ezek ketten szétszedik őket! –festette az ördögöt a falra

- Legközelebb gyere rögtön azzal, hogy meg is erőszakolják őket! –forgattam a szemeimet

- Legyen nagyokos! Szerinted mit tegyünk? –fordult felém

- Semmit! Ha meglátják rajtad, hogy nyugtalan vagy tuti felkelted a figyelmüket. Előre ok nélkül úgyse fognak menni, a mosdó meg elől és hátul egyaránt van szerencsére. Probléma? –néztem rá

- Oké igen igazad van –fújta ki a levegőt

- Relax! –mondtam

Hamarosan megkezdtük a felszállást és nekem nem az volt a legnagyobb problémám, hogy kikkel utazunk egy repülőn vagy kikkel nem. A gyomrom liftezni kezdett és elég erős hányinger fogott el. Próbáltam Los Angelesre gondolni és az előttünk álló fantasztikus egy hónapra. Ezáltal sikerült kicsit megnyugodnom.

- A karfát nem visszük el szuvenírnek! –súgta oda Rebecca

- Nagyon vicces! –löktem meg a kuncogó Rebeccat

Eközben Hannah és Jane azon tanakodtak, hogy vajon milyen lesz a One Direction első videója és hol fogják forgatni. Jane kitartott Anglia mellett, míg Hannah azon az állásponton volt, hogy valahol Amerikában fogják forgatni. Ezen vitáztak negyed óráig, majd kiegyeztek abban, hogy akárhol forgatják biztos nagyon szuper lesz.

- Na most komolyan, ne mondjátok hogy nem néznek ki jól! –dugott az orrunk alá Hannah egy újságot

- Ne kezd megint! –tolta el az újságot Rebecca

- Ha elmondod, hogy szerinted melyik a leghelyesebb békén hagyunk! –mondta Jane

- Ígéred? –nézett rá

- Becsszó! –bólintott

Rebecca elvette tőle az újságot és a cikket valamint a képet kezdte tanulmányozni. Ahogy elnéztem ez egy újabb kép lehetett róluk, mert Louis és Niall ugyanúgy nézett ki a képen, mint a valóságban. De ezt nem kötöttem a lányok orrára. 10 perces sűrű hmm után, Rebecca a szélső fiúra mutatott rá.

- Zayn?! –nézett rá Hannah

- Igen. Valami van abban a srácban. De ez nehéz döntés, mert mindegyik aranyos a maga módján –mondta

- Ezt se hittem volna, hogy valaha hallani fogom tőled! –piszkálta Jane

- Maradj már! –vágta hozzá a sapkáját

- Te jössz! –néztek rám

- Mit meg nem teszek értetek! –mondtam és én is áttanulmányoztam a cikket.

Valamivel hosszabb ideig bíbelődtem a döntéshozatallal, mint Rebecca mert nem tudtam dönteni két fiú között. Egyiknek gyönyörű szép kék szeme volt, csábos mosolya. Míg a másiknak mogyoróbarna szemei, barna göndör fürtjei és rettentő édes mosolya. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Volt benne valami ami megfogott.

- Nekem a farmer inges fiú –adtam vissza az újságot

- Liam? –döbbent meg Jane

- Igen miért? –néztem rá

- Semmi. Csak azt hittem, hogy Niall vagy Harry lesz a nyertes! –nevetett Jane

- Egyébként is ez butaság! Az ember mind az öt fiúnak örülne! –dőltem hátra

- Az igaz, csak kár hogy kettőnek barátnője van –biggyesztette le az ajkát Hannah

- Melyiknek van? –érdeklődött Rebecca

- Liamnek és Louisnak –mondta mire Jane szomorúan felsóhajtott

- Várj kitalálom! Nekes Louis a kedvenced –néztem rá

- Igen. Hannah kiszemeltje Niall legalább szabad! –mondta

- Megesik –mondtam

- Ez az én formám! De legalább boldog –mondta

- Ez is egy szemszög! –mondta Rebecca

Ezután a lányok némaságba burkolóztak, azaz pontosabban zenébe. Aminek örültem, mert így nem hallották Louis folyamatos visítozását, ugyanis a mellette ülő göndör sráccal folyamatosan piszkálták egymást. Szívesen odamentem volna és a fejüket egy-egy párnába nyomtam volna, de a legkevésbé fűlött ahhoz a fogam, hogy Louis rájöjjön a gépen vagyok. Így fejembe húztam a sapkámat és filmet néztem a telefonomon. Ahogy elnéztem a fiúk két óráig bírták a kergeséget, ugyanis elnyomta őket az álom, amit a többi utas egy felszabadult sóhajtással jutalmazott. Az út további része nyugodtabban, de legfőképpen csöndesen telt.

Órák múlva kitörő örömmel fogadtuk mindannyian, hogy fél óra múlva leszállunk a reptéren. Már nem tudtam mit kezdeni magammal és sehogy nem volt kényelmes ülni. Végignéztem az összes feltett filmet és le is merítettem az mp5 lejátszómat. Rebecca azon ügyködött, hogy összeszedje az eldobált – állítása szerint véletlenül – mogyorós zacskókat. Felállva szerintem egy kg só szóródott le róla, amit később a légi utaskísérő biztos nagyon fog díjazni. Földet érve, gyorsan kitereltem őt a helyünkről, nehogy megtudják ki szemetelte így össze a padlót. Már a váróteremben megcsapott minket a forró levegő és úgy éreztem, megsülök akár egy hálaadási csirke ha nem veszem le a dzsekimet. Hannah és Rebecca már napszemüvegben pózoltak és álmélkodva néztek körbe. Jane társult hozzájuk majd betámadták a közeli büfét. Én nem voltam éhes, így rám bízták, hogy keressem meg a csomagjainkat. Nagyon hálás feladat volt, több kg-os bőröndöket emelgetni a szalagról, de nem volt mit tenni. Mint a jó gyerek álltam és vártam, hogy megjelenjenek a bőröndjeink. Ehelyett váratlanul valaki a vállamra támaszkodott. Oldalra pillantva Louis vigyorgó képével találtam szemben magamat.

- Jézusom! –ijedtem meg

- Nem! Csak Louis! –kacsintott

- Lökött! –álltam odébb aminek következtében látványosan eldőlt

- Véletlenül csak nem egy gépen utaztunk? –érdeklődött

- Dehogy! Miből gondolod? –néztem rá

- Abból, hogy te is itt állsz és várod a csomagokat –mutatott körbe

- Ugyan én csak szeretem nézni, ahogy a bőröndök körbe-körbe mennek ezen a szalagon! –magyaráztam

- Neked köztünk lenne a helyed! Ilyen bolondos leányzót örömmel fogadnánk a köreinkben! –vette le a táskáját a szalagról

- Ne bántódj meg, de élni akarok még – emeltem le én is Hannah bőröndjét a szalagról

- Olyan szörnyűnek tartod, hogy velünk lógj? –nézett rám

- Én a rajongóitokra céloztam. Nem hiányzik egy darab utálkozó írás, levél, üzenet, sms vagy papír fecni az életemből. –szedtem le a következő bőröndöt

- Valamit valamiért. –mondta és nagy szemekkel nézett rám

- Nem adod be, hogy emiatt most elkenődsz! Ezer meg egy barátod van biztosan –néztem rá

- Az igaz, de ilyen lány mint te még nincs a barátaim listáján –mondta

- Majd lesz de nem én, törődj bele –veregettem meg a vállát

- Na majd meglátjuk –húzta ki magát és visszament a többiekhez

Ha ő is olyan, mint Andy akkor idő előtt teleportálom egy rajongó házába. Még élénken emlékszem arra mikor nyaralni voltunk és anyuék úgy gondolták „jó dolog” ha Andyt is magunkkal visszük. Aki persze minden hülyeségbe bele akart rángatni annak ellenére, hogy tudta vízfóbiám van és tériszonyos vagyok. Hullámvasút, jetski, siklóernyőzés csupa olyan dolog, ami nekem nem feküdt. Két napig zargatott és nem hagyott nyugtot csak azért, hogy felrángasson magával a hullámvasútra. Mondanom se kell, végül meguntam és úgy döntöttem felmegyek vele – végülis valamiben meg kell halni – és mikor lejöttünk órákig rosszul voltam, képtelen voltam felállni mert úgy éreztem a talaj mozog alattam.

Gondolatmenetemből a lányok zökkentettek ki, akik jóllakottan tértek vissza.

- Minden megvan? Remek akkor mehetünk –indult meg Jane

- Mit akart Louis? –maradt le mellém Rebecca

- Barátkozni. –mondtam tömören

- Erre te? –kérdezte

- Szépen közöltem vele, hogy még élni akarok. –tettem fel a napszemüvegemet

- Mire ő? –kérdezte izgatottan

- Most ez fogod csinálni amíg ki nem faggatsz? –álltam meg

- Persze. Szóval?

- Közölte velem, hogy nem fog beletörődni könnyedén az elutasításomba. Ennyi –indultam meg

- Remélem tudod, hogy a Tomlinson srác nem az a fajta aki feladja –sandított rám

- Én meg azt remélem, hogy magadtól is tudod azt, azért mert elolvasol valamit valakiről még nem ismered. –mondtam

- Látom kötözködős kedvedben vagy! Várd meg amíg lemegyünk a strandra, visszakapod! –lökött oldalba

Nem igyekeztem a tudtára adni, hogy én nem megyek le a strandra főleg nem a vízbe, mert nem tudok úszni. Meghagytam ebben a hitben és követtem a kijárathoz.

Elég hamar sikerült szereznünk egy-egy taxit és elindultunk Rebecca nagynénjének a házához. Útközben az ablakon nézegettünk kifele és nem győztük kapkodni a fejünket. Káprázatos volt Los Angeles és egyszerűen lenyűgözött minket. Fél óra múlva már egy nagy ház előtt álltunk, ami egy nyugodtan környéken volt, relatíve közel a tengerparthoz. Kipakoltuk a cuccainkat és miközben kifizettük a taxikat befutott Rebecca nagynénje, aki felhívta előre a figyelmünket arra, hogy ha magázni merjük tengerbe dob minket.

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket! –fordult felénk Sarah

- Köszönjük, hogy megszállhatunk itt. Nagyon nagyon hálásak vagyunk! –mondta Hannah

- Ugyan! – legyintett – Nekem öröm, hogy megtelik élettel a ház! De gyertek menjünk beljebb, ott kényelmesebben beszélhetünk –invitált be minket

Sarah nagyon kedves, kicsit tyúkanyó típus volt. Megmutatta a szobáinkat, körbevezetett a házban és elmagyarázta, hogy mit merre találunk. A belvárost, fontosabb üzletközpontokat, hogy merre van esélyünk egy-két hírességet megpillantani és persze a legjobb tengerparti helyeket sem hagyta ki.

- Mivel elég nagy ez a város és nem éri meg tömegközlekedéssel bajlódni, jobban jártok ha a kocsival mentek majd –mondta

- De akkor te mivel mész? –kérdezte Jane

- Kis drágám én nagyon ritkán mozdulok ki, a sarki boltnál messzebbre. Nem kell aggódni –nyugtatott minket

- Én.. erre… nem tudom mit mondjak! –akadt el Rebecca szava

- Köszönjük! Hogy hálálhatjuk meg a jóságát? –találta meg a szavakat Jane

- Azzal, hogy a lehető legjobban érzitek magatokat nálam! –ölelt meg minket

- Arra nem lesz panasz! Gyertek menjünk fedezzük fel a hátsó kertet! –mondta Jane

- Remek ötlet! Totálisan ki vagyok, nem akarok mást csak pihenni! –mondtam

- Akkor nyomás! –indultak meg a szobák felé

A nap további részét édes semmittevéssel töltöttük a medence partján, ahova Sarah is csatlakozott hozzánk, aki nagyon kellemes beszélgetőpartnernek bizonyult.