19. rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy most jelentkezem ismét, de a nyelvvizsga, a kisebb családi gondok nagyban közrejátszottak. Tegnap akartam már hozni a részt, de este elment a netem, így csak most tudom felrakni. Remélem tetszeni fog nektek a rész, és várom véleményeiteket. Köszönöm, hogy itt vagytok és köszönöm a türelmeteket. 

puszii xx

Betti

Reggel kómásan, és nyűgösen forgolódtam, a nap bántó sugarai elől menekülve. Oldalra fordulva, Liam-hez bújtam, és a fejemre húztam a takarómat. Éreztem, ahogy Liam mocorog mellettem, majd halk kuncogást hallottam. 

-          Nem ér kinevetni a kisebbet –morogtam

-          Édes vagy, ahogy szenvedsz –mondta és takarón keresztül egy puszit adott a fejemre

-          Képzelem –mormoltam és lehúztam a takarót

-          Jó reggel szépségem –húzott fel magához

-          Jó reggelt kicsim –nyújtóztam csókra

-          Elképesztő, hogy még így is kisebb vagy –nevetett

Erre felültem és kényelmesen ráültem a csípőjére. Így már fölé tudtam hajolni minden gond nélkül. 

-          Mondtál valamit? –támaszkodtam a vállán

-          Hm, nem mondtam semmit –mondta és keze a csípőmön pihentek

-          Rögtön gondoltam, hogy ez a felállás tetszik –dőltem neki a felhúzott lábának

-          Egyre jobban –kacsintott

-          Óó fogd be –vágtam hozzá a párnámat

-          Kora reggel semmi verekedés –kapta el a párnát 

Erre csak nyelvet öltöttem és hozzá vágtam az ágy végében lévő díszpárnát. Liam könnyed mozdulattal kapta el a csuklómat és gyűrt maga alá.

-          A vadságodat másként is le tudjuk vezetni –puszilt bele a nyakamba

-          Szeretnéd –adtam egy puszit az orrára

-          Csak kérned kell –bújt a nyakamhoz 

A kellemes pillanatot a telefonom csörgése törte meg. Nyűgösen nyögtem egyet, majd kimásztam Liam alól. Meglepetésemre az unokahúgom száma volt a kijelzőn. 

-          Szia, tücsök! –vettem fel

-          Sam, gyere, értem kérlek! –hadarta

-          Mi történt? –álltam fel hirtelen

-    Nem bírom már azt, ami itt megy. Apa teljesen olyan lett, mint a mama! Nem enged sehova, megtiltják, hogy a barátaimmal beszélgessek. Most pedig bezártak a szobámba! Kérlek, vigyél el innen! –csuklott el a hangja

-          Figyelj rám, először is nyugodj meg. Ez komoly döntés! –mondtam

-    Tudom! De már megkérdeztem az egyik tanáromat, és ő azt mondta, hogy dönthetek arról, hol szeretnék élni. –mondta

-          Igen erről dönthetsz, de biztos ezt akarod? Hosszadalmas procedúra lesz –mondtam

Nem arról volt szó, hogy nem venném magamhoz. Mindig imádtam az unokahúgomat, de ez más. Ha most odamegyek érte, akkor nyíltan szembe szállok a családommal. Ráadásul még kiskorú, és ez hosszadalmas folyamat lesz. De érte megtenném, viszont csak akkor, ha biztos a dolgában. 

-          Teljesen biztos vagyok abban, amit mondtam! Ne hagyj itt, kérlek! –sírt a telefonba

-          Ne sírj kicsim! Pár óra és ott vagyok érted! Szeretlek –mondtam 

Idegesen túrtam bele a hajamba és nem tudtam mit tegyek pontosan. 

-          Sam mi történt? –jött oda hozzám

-          El…el kell mennem. –kapkodtam fel a ruháimat a fotelből

-          De miért? Mi történt? Sam! –fordított maga felé

-          Az unokahúgom hívott, és azt kéri, hogy menjek el érte –mondtam

Azt hittem Liam kérdezősködni fog, de helyette a szerkényéhez lépett. 

-          Mit csinálsz? –kérdeztem értetlenül

-          Veled megyek. Nem engedlek a szüleidhez egyedül! –mondta

-          De…köszönöm –csókoltam meg 

Bementem a fürdőbe és gyorsan elkészültem. Mikor 20 perc múlva ismét beléptem a szobába, Liam épp telefonált valakivel. 

-          Igen, a kulcsok Zayn-nél vannak, menjetek be.

-          ….

-          Nem Harry, nem tudom mikor érünk vissza.

-          ….

-          Igen Andy velünk jön, de igyekszünk vissza. Egy szobát készítsetek elő az unokahúgának

-          ….

-          Rendben, köszi haver. Majd jövünk. Szia!

Letette a telefont és rám pillantott. 

-          Megérkeztek a többiek? –ültem bele az ölébe

-          Igen, Harry azt mondta, hogy mindent elhoztak a házatokból. –mondta

-          Majd meghálálom nekik. Nem tudod az én holmim közül miket hoztak el? –kérdeztem

-          Mindent. Ami volt a szobádban azt becsomagolták és elhozták. –mondta

-          Hű wow erre nem gondoltam –motyogtam

Liam csak mosolyogva megrázta a fejét és elindultunk lefelé. A nappaliban belefutottunk Geoff-ba, aki gondterhelt arccal nézett ránk. 

-          Mi történt apa? –kérdezte Liam

-          Valakitől valahogyan kitudódott, hogy te és Sam itt vagytok –magyarázta

-          Mi? –fehéredtem el

-          Odakint jó pár rajongó és fotós van. –mondta

-          Ez kellett még csak! Nekem el kell mennem az unokahúgomért –mondtam

-          Nem egyszerű eset –túrt a hajába Geoff – ebben hasonlított a fia rá

-          Akkor egyedül megyek! Te maradj itt –fordultam Liam felé

-          Ki van zárva! Megyek veled! –fogta meg a kezemet

-          De Liam! Ne így menjünk ki! –próbáltam kihúzni a kezemet az övéből

-          Miért? –nézett rám

-          Mert te még nem beszéltél Danielle-vel és nem így kéne megtudnia –mutattam rá

-       Igaza van. Menjetek ki együtt, de ne kézen fogva. Így amíg nem beszélsz Danielle-vel, maradhat, a barátok vagyunk szöveg –mondta Geoff

-          Anya szerinted? –fordult Karen felé

-          Egyetértek apáddal –mondta

-          Rendben, akkor legyen így. Induljunk, gyere –húzott maga után 

Kilépve a házból szinte azonnal letámadtak minket. Liam megállt egy-két rajongónak, míg én gyorsan átvágtam a tömegen és beszálltam a kocsiba. Láttam, hogy páran engem is fotóznak, de a telefonomba merültem és vártam, hogy Liam is beszálljon. Végül elérte ő is a kocsit, majd beszállt és végre elindultunk. 

-          Andy-t hol vesszük fel? –kérdeztem

-          Ő már úton van Manchasterbe. Úgy beszéltük meg, hogy ott találkozunk. –mondta

-          Értem. Szerinted botrány lesz ebből? –aggodalmaskodtam

-        Nem hiszem. Ha mégis nem érdekel. Bujkálás nélkül akarok veled lenni, hogy lássa mindenki, te vagy a barátnőm –mondta

Annyira édes volt, amit mondott, hogy nem tudtam mit reagálni. Kezemet összefűztem a combján pihenő kezével és az utat némán tettük meg ezután. Lélekben felkészültem a legrosszabbra, és próbáltam megacélozni magam. Mikor leparkoltunk a tesómék házától nem messze, mégis enyhe remegés jött rám. Töprengésemből Andy váratlan bevágódása a hátsó ülésre zökkentett ki. 

-          Na, akkor bemegyünk? –kérdezte

-          Látom, te nem félsz attól, hogy kikiáltanak a család szégyenének –fordultam felé

-          Egy fenéket! Lökött mindegyik! –mondta

-          Talán jobb lenne, ha te kint maradnál –néztem ismét Liam-re

-          Miért? –döbbent le

-    Túl fontos vagy számomra ahhoz, hogy a családom mindenféle jelzővel illessen téged. Csak meg akarlak védeni tőlük –simítottam végig az arcán

-          Sam, Liam sportszerűen tanult boxolni, nem kell megvédeni őt –nevetett Andy

-          Hülye, tudod, hogy értettem –löktem meg

-          Veled megyek, akármi is lesz, melletted akarok lenni –csókolt meg és kiszálltak a kocsiból

Nagy levegőt vettem és követtem őket. Andy végül bátrabbnak bizonyult, mint én, mivel végül ő csöngetett be. Az ajtóban hamarosan feltűnt a bátyám, aki láthatóan nem örült nekem. 

-          Mit akarsz itt? –kérdezte minden kertelés nélkül

-          Neked is, szia. Beengedsz, vagy itt az utcán tárgyaljuk meg a családi szennyest? –kérdeztem hirtelen jött bátorsággal

-          Ha muszáj –állt félre 

A nappaliban nem meglepő módon ott találtam a szüleimet, és a bátyám feleségét. 

-          Te meg mit keresel itt? –állt fel anya

-          Nem hozzád jöttem, bocsi. Viszont veled lenne beszélni valóm –fordultam a bátyám felé

-       Neked velem? Talán nekem kéne észhez téríteni téged! Anya elmesélte mit műveltek Liam-el! –emelte fel a hangját

-          Nem lakom már anyáék házában, veled 4 éve nem beszéltem, saját életem van, saját döntéseimmel. Semmi beleszólásod nincs az életembe, szóval fogd be! –álltam a sarkamra

-          Látom már nem az az ember vagy, akit a húgomként ismertem –nézett a szemembe

-          Ugyan, ne fárasszatok már ezzel a szöveggel! –nevettem fel hangosan – Szánalmas, hogy ti dumáltok családi összetartásról, mikor kicsinek csesztetek arra, hogy mi van velem, vagy mi nincsen. Én még emlékszem arra, hogy Andy jött át hozzám, hogy Liam vígasztalt, és hogy Karen meg Geoff jobban szeretett, mint ti ketten valaha! –mutattam rá a szüleimre

-          Minek jöttél ide? Hogy előadd ezt a drámai darabot? –kérdezte a bátyám

-     Dehogy ezért! Ha rajtam múlik, akkor lássalak titeket újra mikor a hátam közepét. Az unokahúgomért jöttem –mondtam

-          Mi az, hogy érte jöttél? Hozzá semmi közöd nincs! –állt fel anya 

A következő pillanatban lábdobogást hallottunk, majd az unokahúgom sírva vetette magát a karjaim közé. 

-          Sam! Ne hagyj, itt kérlek! –ölelt szorosan magához

-          Te hívtad ide? Mégis mit képzelsz? –harsant fel a bátyám hangja

-      Igen ő hívott ide. Elmondta, hogy te is olyan jóféle ember lettél, mint az édesanyánk. Mégis hogy képzelted, hogy bezárod a gyereket? Hogy eltiltod mindenkitől? Mond normális vagy? –hadartam növekvő dühvel

-          Úgy nevelem, ahogy akarom! –mondta és Macey felé nyúlt, de nem engedtem neki

-     Hozzá ne nyúlj! Majd ha újra észhez térsz, akkor tárgyalhatunk arról, hogy a gyerek itt maradjon –mondtam

-          Nem viheted el! Ehhez tényleg nincs jogod! –állt a bátyám mellé anya

-          Saját belátása szerint dönthet, hogy hol akar lakni –mondtam

-          Macey azonnal menj be a szobádba! –kiabált rá a bátyám

-          Nem megyek! Sam-el akarok menni! –mondta sírva

Valahol itt fogyott el a bátyám türelme, ugyanis felém ugrott, de Liam az útját állta. Döbbenten nézett fel, egykori gyerekkori barátjára. 

-          Állj félre, neked ehhez semmi közöd –mondta

-      Látom, a másik feletti ítélkezés nagyon könnyen megy. Te sem vagy már az a srác, akit jó barátomnak tartottam. A kettőtök közötti különbség az, hogy míg ő jó irányba, addig te rossz irányba változtál. –mondta Liam

-          Hányszor sikerült megfektetni a húgomat, hogy így véded? –kérdezte mire láttam, hogy Liam keze ökölbe szorul

-          Jézusom, hogy te mekkora rohadék lettél! Tartsd meg magadnak a hülyeséged, a gyerek akkor is velem jön –mondtam és átadtam Andy-nek, aki kivitte őt a kocsiba

-          Ezt még nagyon meg fogod bánni –mondta anya

-        Azt hiszem erre már magamtól is rájöttem. Nem kell sokat tippelnem ahhoz, hogy rájöjjek, ki kürtölte szét, hogy Liam és én a szülei házában vagyunk. Ugye anya? –léptem közelebb

-          Miért tagadnám? Igen én voltam –állta a tekintetem

-          Fogadj el egy jó tanácsot. A jövőben csak a fiatokkal számolj, mert én most szűntem meg számodra létezni! Törölj ki a telefonodból, az emlékeidből, égess el minden fényképet, amin rajta vagyok. Mert mostantól ti nem vagytok a családom. És ezt, jól jegyezd meg! –mondtam majd sarkon fordultam és kimentem

Liam szó nélkül követett és mielőtt még bárki utánunk jöhetett volna, elhajtottunk a háztól. Macey a hátsó ülésen gubbasztott megszeppenten, míg én ölni tudtam volna elől az anyósülésen. Kellett 20 perc, mire lehiggadtam. 

-          Azt hiszem el kéne menni, vásárolni Macey-nek. Semmi ruháját nem hoztuk el –fordultam Liam felé

-          Ne aggódj, épp az egyik nagy bevásárlóközpont felé tartunk –mondta

-          Imádlak –néztem rá és a piros lámpánál fejemet a vállának döntöttem

-          Sam? –hallottam Macey hangját

-          Igen tücsök? –emeltem fel a fejemet

-          Köszönöm, és sajnálom, hogy gondot okoztam –mondta sűrűn pislogva

-          Ne butáskodj. Mondtam, hogy rám mindig számíthatsz. –töröltem le a könnyeit

Azonban ahogy előre fordultam egy gondolat merült fel bennem. Macey-nek szüksége lesz egy törvényes gyámra, akinél elhelyezhetik. Én még főiskolára járok, nincs saját lakásom és munkahelyem. Azt hiszem ebbe egyikünk se gondolt még bele.