18. rész

Arra ébredtem, hogy hideg levegő járja át a szobát és dideregve kucorodtam össze a takaró alatt. Álmosan nyitottam ki a szememet, és mikor hunyorogva sikerült beazonosítanom a dolgokat magam körül láttam, hogy Liam az ablakban ül. Az órára pillantva láttam, hogy hajnali fél 7 múlt nem sokkal. Megdörzsöltem a szememet és a takarót magam mögött vonszolva kikeltem az ágyból. Odamentem hozzá, és minden szó nélkül beleültem az ölébe, magunkra húzva a takarót. 

-         Hát te? –kérdezte és hallottam a hangjában, hogy mosolyog

-         Neked is jó reggelt –néztem fel rá álmosan

-         Jó reggelt szépségem –nevette el magát és egy lágy csókot adott

-         Miért ülsz itt? –kérdeztem a vállának dőlve 

Liam átkarolta a derekamat takarón keresztül, és magához húzott szorosabban. 

-         Nem tudtam aludni. Folyton édesanyád szavai jártak a fejemben –mondta 

Erre felemeltem a fejemet ismét és kezemmel végigsimítottam az arcán. 

-         Ugye nem emészted magad azon, amit írt? –sandítottam rá gyanakvóan

-         Én…bár azt mondhatnám, hogy nem. De nem lenne igaz –hunyta le a szemét

-         Ne csináld ezt magaddal szerelmem –döntöttem a homlokomat az övének 

Liam kinyitotta szemét, és fejét oldalra döntve nézett rám. 

-         Szerelmem? –húzta fel az egyik szemöldökét

-         Jól hallottad –pusziltam meg a vállát

-         Mennyire jó ezt hallani tőled –ölelt magához, arcát a hajamba temetve

-         Szerelmem –suttogtam halkan, mire Liam mély morgó hangot adott ki – esküszöm, mintha dorombolt volna

-         Szeretlek, el se hiszed mennyire –mondta elhúzódva

Egy percig csak meredten néztem rá és próbáltam feldolgozni azt, amit mondott. 

-         Én is szeretlek –simítottam végig göndör fürtjein 

Liam arcán széles és leírhatatlanul boldog mosoly jelent meg, majd közelebb hajolva hosszas csókban forrtunk össze. Melegség járt át és a gyomromban ott voltak a költőien megfogalmazott pillangók. Ezután nem sokat beszéltünk, csak csöndben néztük, ahogy felkel a nap. Soha nem hittem, hogy érezhetek ilyen melegséget, nyugodtságot, boldogságot és szerelmet, mint most. Liam jelenléte mindennél boldogabbá tett. Épp kezdtünk elaludni egymás karjaiban, mikor kopogtattak. Kérdőn emeltük fel a fejünket, amikor láttuk, hogy Geoff lép be. Fel akartam állni Liam öléből, de Geoff nyugalomra intett. 

-         Sam, itt van az édesanyád –mondta kertelés nélkül

-         Tessék? –kérdeztem

-         Nem mondta miért jött, de idegesnek tűnik –mondta

-         Képzelem. Köszönöm, hogy szóltál, sietek lefelé –mondtam

-         Csak nyugodtan. Mi elleszünk vele odalent –mosolygott ránk, majd kiment

-         Nem hiszem el, hogy képes volt idejönni! –dobtam le a takarómat és vettem fel a tegnapi ruháimat

-         Gondolod azért jött, hogy elvigyen? –kérdezte Liam

-         Nem tudom miért jött, de sehova nem megyek vele –rángattam magamra a pólómat

Láttam rajta, hogy anya látogatása, csak még inkább elkeserítette. 

-         Jobb lesz szerintem, ha te inkább itt maradsz –fordultam felé

-         Miért? –nézett rám

-         Nem akarom, hogy anya értelmetlen haragjának, te kerülj a középpontjába –magyaráztam

-         Biztos? –húzott magához

-         Biztosan. Majd én elintézem őt –csókoltam meg, majd kimentem a szobából 

Leérve a nappaliba ott találtam anyát, aki igencsak harapós kedvében volt. Lazán megálltam az utolsó lépcsőfokon, és nekidőltem a korlátnak. 

-         Szerbusz, anya –mondtam 

Anya erre felkapta a fejét és a puszta tekintetével ölni tudott volna. 

-         Szedd a cuccaid, elmegyünk! –mondta

-         Hogyan? –kérdeztem vissza

-         Mondom, elmegyünk! –ismételte

-         Legfeljebb te mész el innen. Én nem megyek sehova! –fontam keresztbe a karjaimat

-         Mit mondtál? –nézett rám egyre idegesebben

-         Azt, hogy nem megyek veled sehova! –ismételtem tagoltan

-         Erről nem te döntesz! Nem fogom végignézni, ahogy összeállsz ezzel a…-kezdte, de közbe vágtam

-         Ne, merészeld Liam-et, bármiféle jelzővel is illetni! –emeltem fel a hangomat

-         Hát nem látod, már most ellenem fordított! –fakadt ki

-         Nem kellett ellened fordítani! –nevettem fel

-         Azelőtt nem viselkedtél így! Ilyen közönségesen! –vágta a fejemhez

-       Szóval közönséges vagyok? Ha én az vagyok, akkor te meg ritka pocsék szülő! –mondtam higgadtan

-         Ezt nem tűröm! –jött közelebb és már szinte azt vártam mikor üt meg

-         Mégis mit? Hogy életemben először saját véleményem van? Hogy megtudtam, azért küldtél el innen, mert kényelmesebb megoldás volt számodra? Tudtad, hogy mit érzünk egymás iránt Liam-el, így inkább eltávolítottál! –hadartam a szemébe nézve

-         Most a múlton fogsz nekem keseregni? Elmúlt, nem tudsz mit tenni! –mondta gúnyosan

-         El se hiszem, hogy te az édesanyám vagy! –hátráltam enyhe undorral az arcomon

-         Már pedig az vagyok, és most velem jössz! –ragadta meg a karomat

-         Elég legyen! –szólalt meg a háta mögött Geoff

-         Ne szóljon bele! –torkollta le anya

-         Engedje el ezt a lányt –mondta Geoff és beállt anya és közém

-         Mégis mi jogon szól bele? –nézett rá gyilkos tekintettel

-      Nem hagyom, hogy tönkretegye ennek a szegény lánynak az életét! Nem ártott eleget már eddig is neki? –mondta Geoff

-         Semmi köze ahhoz, hogyan nevelem a lányomat! –vágta rá anya

-   Maga sehogy sem nevelte! Folyton otthon gubbasztott egyedül és magukat nem érdekelte, hogy magányosan sír odahaza! –szólalt meg Karen is 

Erre anya már nem reagált, csak felém fordult. 

-         Ez az utolsó szavad? Nem jössz velem? –kérdezte

-         Nem! –mondtam megacélozva magam

-         Rendben. Ez esetben, amíg észhez nem térsz, nem akarlak otthon látni –mondta

-         Tessék? –esett le az állam

-    Ahogy hazaérsz, pakolj össze és keress magadnak saját lakást. Majd ha észhez térsz, újra haza költözhetsz. Addig nem akarlak látni! –mondta majd sarkon fordult és elviharzott 

Döbbenten rogytam le a lépcsőre és próbáltam megemészteni a szavait. A saját édesanyám gyakorlatilag most rakott ki otthonról. A könnyeim hamar megtalálták a kifele vezető utat, és zokogásban törtem ki. 

-         Jaj drágám, ne sírj –ölelt magához Karen

-         Miért ilyen? Miért nem tud szeretni úgy, ahogy te Liam-et? –mondtam sírástól hüppögve

-      Nem tudom, de ne sírj. Rossz így látni –mondta és a hátamat kezdte simogatni, miközben nyugtató szavakat suttogott

A következő pillanatban, Liam rohant le az emeltről és mikor meglátott, a szemében megbánást láttam. 

-         Fiam, gyere, menjünk ki beszélgetni –hívta Geoff

-         De…rendben –adta be a derekát 

Amíg engem Karen megnyugtatott odabent, addig Geoff és Liam is átbeszélték a dolgokat. Geoff mindent elmondott a fiának, aki eléggé kiborult. Anyával eddig sem volt a legjobb a viszonyunk, de most minden a lehető legrosszabbra fordult. Nem gondoltam volna soha, hogy képes kitagadni otthonról, mert a saját életemet merem élni. Karen további fél óráig vigasztalt, mire abbahagytam a sírást. Közben a fiúk is bejöttek, de felmentek Liam szobájába, jobbnak látták, ha most hagyják, hogy Karen nyugtasson meg. Még Brit is aggódott értem, ahogy a kanapén ülve sírtam, ugyanis odajött hozzám, és a lábamat kezdte el kis mancsával piszkálni, hozzá pedig nyüszített. Sírástól elcsukló hangon nevettem fel, és emeltem fel az ölembe. Brit megnyaldosta a kezemet és befészkelte magát az ölembe. 

-         Jobban vagy? –kérdezte aggódó tekintettel Karen

-         Igen, már jobb. Köszönöm, hogy vagy nekem –néztem rá, miközben Brit fejét simogattam

-   Drágám, nincs mit köszönnöd. Kiskorod óta ismerlek, olyan vagy számomra, mint a negyedik gyerekem –mosolygott rám

-         Azt hiszem, te mindig jobban a gondomat viselted, mint a saját édesanyám –hajtottam le a fejemet

-     Mondanám, hogy ne haragudj édesanyádra, de ezzel a viselkedésével messzire ment –rázta meg a fejét

-         Nem értem miért csinálja, miért jó ez neki. –simogattam tovább Brit-et

-     Nem tudom drágám, de minden rendbe jön. Liam és mi is melletted vagyunk –simított végig a hajamon

-         Köszönöm –mosolyodtam el halványan

Erre Karen magához ölelt szorosan, és éreztem, ahogy egy puszit ad a fejemre. Megnyugtatott a közelsége és kedvessége. 

Az emeletről pár perc múlva Geoff jött le. 

-         Hogy vagy? Sikerült megnyugodnod? –kérdezte kezét a vállamra téve

-         Igen, most már jobban vagyok. Most ha nem haragszotok, felmegyek Liam-hez –álltam fel

-         Dehogy is, menj csak. Már nagyon vár –mondta Geoff

Gyorsan szedtem a fokokat felfelé, majd mikor elértem Liam szobájához megálltam és nagy levegőt vettem, mielőtt benyitottam. 

Belépve láttam, hogy az ágyon ül, hátát a falnak döntve. Becsuktam az ajtót és a motoszkálásomra, felemelte a fejét. Lassan odalépkedtem az ágy mellé és leültem az ágy szélére. Nem tudtam, hogy mi zajlik le benne, hogy mit gondol a történtek után. 

-         Nem jössz ide? –kérdezte felém nyújtva a kezét 

Habozás nélkül fogtam meg a kezét, és másztam fel mellé. Karjával átölelt és magához húzott szorosan. 

-         Hogy vagy? –kérdezte 

-         Már jobban. Anyukád nagyszerű ember –mondtam

-   Nem gondoltam, hogy az irántad érzett szerelmem ekkora bűn lenne –mondta és összekulcsolt ujjainkat nézte meredten

-         Akkor az én irántad érzett szerelmem is bűnös –mondtam

-         Nem tudok és nem is akarok nélküled élni, de úgy tűnik, ez túl nagy álom –mondta meg se hallva a szavaimat

Megelégeltem makacsságát és kihúzva a kezemet az övéből, szembe beleültem az ölébe. Kezeimbe fogtam az arcát, így magamra vonva tekintetét. 

-         Jól figyelj rám. Már másodszor adnám fel akár az életemet is azért, hogy veled lehessek. Anya soha nem viselkedett anyaként. Nem mondom, nem estek jól a szavai, de az jobban fáj, ahogy rólad vélekedik. Szeretlek, és ha ez nem tetszik neki, akkor legyen. Elköltözöm otthonról. A saját lábamra állok. –mondtam

-         Mindenek ellenére még mindig velem szeretnél lenni? –kérdezte

-         Hát persze, te butus. De persze, ha te nem akarod, megértem. Valószínűleg, Danielle is ki fog akadni és balhézni fog –hajtottam le a fejemet

-         Azt hiszem édesanyád személyében, már megtapasztaltuk a legrosszabbat. –emelte fel a fejemet

-         Lehetséges. Most már csak szereznem kell egy átmeneti szállást –mondtam

-         Mi? Hiszen van hova menned –mondta

-         Tessék? –néztem rá megütközve

-         Hmm ilyen hamar elfelejtetted, hogy van egy közös lakásunk? –simított végig orrával, az orromon

-         Oh, erről teljesen megfeledkeztem. –néztem rá bűnbánóan

-         Látom. Nyugodtan költözz be abba a házba. Vagyis költözzetek, mert gondolom Jane is megy akkor –mondta

-         Nem zavarna? –kérdeztem

-         Jaj dehogy is! –mondta és közelebb húzott az ölében

-         Imádlak! –adtam egy puszit a szája szélére

-         Ez esetben többet kérnék, ha már ilyen hős vagyok –mosolyodott el féloldalasan

-         Ez kínzás –tettem a kezemet az arcom elé

-         Héé ne bújj el! –nevetett fel és elhúzta a kezeimet

Fejemet rázva dőltem neki a vállának és igyekeztem nem elvörösödni teljesen. 

-         Mit gondolsz, a többiek jól vannak? –kérdezte Liam

-         Jézusom! Róluk teljesen meg is feledkeztem! –pattantam fel 

Gyorsan a telefonom után kutattam és hívtam Jane-t

-         Szia, Sam mi újság? –kérdezte

-         Jane! Anyum nem járt a házban? –kérdezte

-         Nem, miért? Valami baj van? –kérdezett vissza

-         Ami azt illeti igen. El kéne jönnötök onnan –mondtam

-         Mi? Miért? –hadarta

-  Majd később elmondom. Tömören annyi, hogy összevesztem anyuval és kidobott otthonról –magyaráztam

-         Micsoda? De akkor most mi lesz? –kérdezte

-         Gyertek el Wolverhamptonba és elmagyarázok mindent. –mondtam

-         Rendben. Vigyem a cuccaidat? –ajánlotta fel

-         Azt nagyon megköszönném, ha elhoznád minden cuccomat –mondtam hálásan

-         Jól van. Akkor összepakoljuk a cuccokat és indulunk. Majd hívlak –mondta

-         Rendben. Vigyázzatok magatokra –mondtam

-         Meglesz. Szia! –tette le a telefont 

Ledobtam a telefont az ágyra, mire Liam hátra döntött az ágyon és átkarolva mellém feküdt, fejét a hasamra hajtva. 

-         Nem akarlak elveszíteni. Mindig melletted szeretnék lenni, örökké szeretni –mondta váratlanul

-         Ahogy én is –simogattam a haját 

Felemelte a fejét, feljebb húzódott hozzám és szenvedélyesen megcsókolt. Szorosan bújtunk össze az ágyon, és miközben Liam-et lassan elnyomta az álom, arra gondoltam, hogy vajon még mennyi támadás vár ránk a jövőben.